When It Rains |1.|

Megírtam, a When It Rains 1. részét:) Remélem tetszik:) Komiknak örülnék:D
____________________________________________________________________

Utazó napló, Május 8. - Útban Argetína felé

Helyzetjelentés: A repülő ablakából - felhős... Nem látok semmit!
Korábban már jártam itt, most mégis vissza kell látogatnom, erre a gyönyörű helyre. Valami megfogott, ebben a csaknem 40 milliós lakosságú országban. Nézzük a történelmét. Kicsit utána néztem, hogy mik történtek itt, körülbelül hatszáz éve.
1480-ban az Inka Birodalom megtámadta és meghódította a mai Argentína északnyugati részét. A birodalomba Collasuyu néven tagolták be ezt a régiót. Északkeleten a guaraní kultúra alakult ki, amely yucca és édesburgonya termesztésén alapult.
Ennyit a múltról. A repülőm nemsokára leszáll, Buenos Aires-ben. Mik a terveim ott?
  
   1. Evita Múzeum becserkészése
   2. Cafe Tortoni - ami Buenos Aires legrégebbi és legautentikusabb kávézója
   3. Colon színház - amelyet a világ egyik legjobb akusztikájú színházaként tartanak számon
   4. Beagle-öböl
   5. Recoleta negyed
Kár, hogy csak 3 napot maradhatok... A következő uticélomat még én sem tudom, de idővel kiderül. Addig is kérek még ebből a furcsa zöld löttyből, amit a stewardes hozott.

Összecsuktam a laptopomat, és hátradőltem a puha székben. Vártam már, hogy végre leszálljon a gép, és újra megérezzem azt a jellegzetes Argentín illatot.

 -Basszus! -Igaz, már 8 éve utazgatok, a térképekkel mindig bajom volt. Szerencsétlenül álltam a terminál közepén, a hátamon egy kisebb fajta hátizsák, mellettem a kis bordó bőröndöm, ami tele volt tűzdelve, és ragasztgatva emlékekkel különféle országokból. A térképet fejjel lefelé fogtam - amit észre sem vettem - és próbáltam megtalálni, merre van az a bizonyos hotel, ahova ha nem érek oda, körülbelül 12 perc múlva, akkor érvénytelenítik a foglalásom, amit nem akarhatok.
Kétségbeesetten - mint mindig, amikor megérkezek egy új ország repterére - kiszaladtam az ajtón, és próbáltam szerezni egy taxit. Az én fantasztikus spanyol nyelvtudásommal sikerült megmondanom a taxisofőrnek, hogy hova is kéne mennem. Azt már nem teljesen értettem mit válaszolt, de biztos csak annyit, hogy Rendben!
Amikor leraktam a bőröndömet, és a hátizsákomat a szoba padlójára, összecsuklott a lábam, és lezuhantam a földre. Fáradtan kapkodtam a levegőt, mintha valaki el akarná venni tőlem. A foglalásomat már érvénytelenítették, de sikerült megbeszélnem a recepcióssal, hogy adjanak egy másik szobát. (Mekkora szerencse!) Mint később kiderült, a briliáns nyelvtudásommal megkértem a taxist, hogy vigyen át a város másik felébe. Át is vitt, de vissza már nem hozott. Pechemre egyik taxis sem vett fel, hogy elvigyen oda, ahova ténylegesen mennem kéne, persze a másik ok, hogy nem maradt egy kanyi vasam sem, csak épp elég, hogy kifizessem a szobát, és még egy kis apró netán a belépőkre, és két csésze kávéra. Ígyhát vissza kellett caplatnom, a bőröndömmel, és a hátitáskámmal, Buenos Aires másik felére, hogy végre igénybevehessem a szobámat. Ez sem volt egy könnyű út. Körülbelül tizenötször indultam rossz irányba, és amikor már nevettek rajtam az árusok, végre szándékoztak elmondani, hogy merre is kéne mennem. Ezen kívül, még egy (számomra) kisebb vitát is át kellett élnem, a recepcióssal, amit a kedves túrista nézközönség tapsolva, és fütyülve nézett végig. A mondandóm tulajdonképpen annyiból állt, hogy a rohadt..., a köcsög..., a tetves..., és általában életbe volt a vége. Miután lejátszottam a csatát a recepcióssal, sikerült kiháborúznom, hogy megkapjam azt a szobát, amit eredetileg már lefoglaltam, csak még nem vette ki más.

És így kerültem a földre, lihegve. Hozzáteszem 24 emeletet kellett megmásznom, lépcsővel.
Már csak arra volt időm, hogy lezuhanyozzak. Az argentín időjárás nem valami kedvező az izzadásnak.
Beálltam a zuhany alá, és hideg vizet engedtem magamra. Mintha elmúlt volna a fejfájásom, vagy beérzéstelenítőzték volna a törött lábam. Leírhatatlanul jól esett a 100°C-s testemnek - amin nem csak tojást, hanem bármilyen 3 fogásos vacsorát meg lehetett volna sütni - a jéghideg víz. És még tusfürdő is volt! Az ilyen kicsi szállodákban rendszeresen elfelejtik a tusfürdőt.
Van annál rosszabb, mint amikor már tiszta szappan a tested, és éppen öblítenéd le magadról a habot, de egyszer csak, a zuhany úgy dönt, hogy "kössz, inkább mellőzöm a vizet!"? Nem, nincs..
-Nyugi, Casey, megoldod! Csak semmi pánik! -Nyugtattam magamat, amikor szappanosan kibotorkáltam a zuhanyzóból. Magamra csavartam a törölközőt - amin rajta volt a szálloda neve, és a címe?! - és tovább sántikáltam a telefonhoz, amivel csak a recepciót lehetett hívni. Leültem az ágyra, és elgondolkoztam, hogy biztos, hogy szólni akarok nekik? Ma már elég kellemetlenséget okoztam, és még ez is?
Végül a Nem válasz mellett maradtam, és miután sikeresen leszedtem magamról a habot, és felöltöztem valami "Argentín utca képes cucc" -ba, felkaptam a fényképezőmet, zsebrevágtam a mobilom, elraktam a pénzemet, és kiléptem a szobaajtón. Apropó, kiléptem a szobaajtón... Ez a nap, úgylátszik még meg fog őríteni. Az ajtó kifelé, a folyosó felé nyílik, (hülyén van kitalálva) ezért sikeresen orrbavágtam vele egy fekete hajú - festett fekete, ahogy észrevettem - sminkelt férfit. Az orrát fogva hátrahőkölt, amikor észrevette, hogy az arcát fürkészem, de azt már nem tudhatta, hogy azért nézem ennyire, hogy jól van-e.
-Nem szokott bocsánatot kérni? -Még nem vágtam senkit orrba ajtóval, ezért kicsit letaglózott a helyzet.
-Mindig ilyen cinikus? -Kérdésre kérdéssel. Ezaz Casey, 1-1!
-Csak ha szembe találkozok egy ajtóval, ami gondolom szándékosan történt.
-Mondja, mindig ilyen sértődékeny? Vagy túl nagyot ütöttem? -Felhúzta a szemöldökét, és karba tett kézzel, hol az egyik, hol a másik lábára helyezte a súlyát.
-Mondja, ez akart lenni az első benyomás?
-Minek kéne nekem első benyomást tennem?
-Nem tudja ki vagyok?
-Egy hisztis kissrác. Miért? -Furcsán néztem rá, amikor örömtáncot (vagy mit) lejtett előttem. -Ez most.. Miért volt?
-Bearanyozta a napomat! Szólítson... -Gyorsan körbepillantott, hogy van-e rajtunk kívül valaki a folyosón. -Szólítson csak Billnek. Úgysem tudja ki vagyok. Ja, és ezt a magázódást hagyhatjuk. Ez csak formalitás.-Hirtelen olyan nyugodt lett, mint egy adag döglött lazac. Nem értettem, miért váltott ilyen gyorsan a kedve. Kikerekedett szemekkel, és leesett állal álltam előtte, amitől megijedt.
-Csak nem rájöttél ki vagyok?! -Kezdett hátrálni, de nem sokáig jutott, mert megbotlott a saját lábában.
-Nem.. Nem tudom ki maga. És egyébként is, nem ismerem annyira, hogy letegezzem. További szép estét!-Gyorsan elvágtattam mellette, de majdnem megálltam, amikor megéreztem a parfümje illatát. Annyit már tudtam róla, hogy egy hisztis, gazdag - ezt a parfümjéből sikerült lekövetkeztetnem - Valaki.. Akit nem ismerek.. És aki nagyon vonzó...
Leszaladtam a lépcsőn, ki a szálloda duplaszárnyú üvegajtaján. Térképet nem hoztam magammal, mert amikor felfedezőútra indulok, nem szoktam.
Sokáig sétálgattam a zajos utcákon. Zajos.. Már megszoktam, az elmúlt 8 évben mindig az utcák hangzavarját hallottam. Nekem ez volt a zene. Az utazás a szenvedélyem. Mindenkinek van egy szenvedélye, amit teljes odaadással csinál. Amire az életét - jobb esetben - építi. Ami örömet okoz, a legnehezebb pillanatokban is. Ez nem holmi hobbi... Ez az, ami mindig ott van neked.. A szenvedélyed.
Találtam egy könyvesboltot, amibe rögtön be is mentem. Az első amit kiszúrtam, az utikönyvek voltak. Mint mindig, most is vettem egyet. Ez a gyűjteményem legújabb darabja.
Egy nem messzi kávézóban leültem, rendeltem egy helyi specialitást, és olvasgatni kezdtem az utikönyvet.
Az emberek többsége azt gondolja, hogy egy ilyen könyvet, csak a magamfajták vesznek a kezükbe, vagy írnak meg. Akik utazgatnak, vagy egyszerűen lusták szakmát vállalni, vagy elhelyezkedni egy olyan helyen, ahol keményen kell dolgozni. Nem, ez nem így van. Az utazók, vagy az utikönyv írók miért lennének lusták? Egyszerűen csak ezt szeretik csinálni. Ebben találják meg önmagukat. Pontosan tudom, milyen nagyszerű érzés, amikor egy új tájra érkezel, és körülnézel. Mindig mást látsz. Nincs olyan, hogy ugyanaz.
Tudom milyen megírni egy utikönyvet. Évenete egyet adok ki, benne leírom, azoknak az országoknak a legérdekesebb, legjobb (vagy éppen ellenkezőleg) helyeit. Az emberek azt hiszik, hogy egy ilyen könyvet senki sem vesz meg. Furcsa.. Mégis megvan a könyvekből egy évnyi utazásra elegendő pénzem..
Miután megittam a kávét, elindultam vissza a szobába, közben még mindig azon a férfin járt az eszem.. Hogy is hívták? Bill?