When It Rains |2.|

Eredetileg If we ever meet-et terveztem, de most valahogy ehhez volt ihletem.:)
Remélem jó lett:)

Ahogy felértem a szobába, nekiálltam tovább írni az utazónaplómat. Egy darabig csak ültem a laptop előtt, és bámultam bele a vakítóan világító képernyőbe. Nem tudtam írni... Valamiért kiszállt belőlem az ihlet. Vagy valami más költözött a helyére?

Ez volt a megoldás.. Egyszerűen nem tudtam kiverni azt a pasit a fejemből. Szinte már megőrültem. Bármennyire próbáltam másra gondolni, egyszerűen mindenről Ő jutott eszembe. Pedig írnom kellett volna, mert már kicsit kifutottam a határidőből, és még az otthoniaknak is le kellett volna adni egy kis infót, hogy még élek.

Meg akartam szüntetni azt, hogy csak rá gondolok, ezért kitaláltam egy tervet.

Lecseréltem az utcaképes ruhámat, valami visszafogott elegánsra, amin nem látszik annyira, hogy direkt vettem fel.

Óvatosan kinyitottam az ajtót - tanulva a hibámból - és alaposan körülnéztem a folyosón.

-Biztos ezen az emeleten van a szobája, máskülönben mit keresett volna itt? -Nem tudtam, hogy kezdjek bele a keresésbe. Menjek le a recepcióhoz? Vagy álljak itt a folyosón és várjak? Kopogtassak be a szobákba, hogy "Hé, itt van Bill?"

Végül a folyosón állok, és várok tervemnél maradtam. Nekidőltem a falnak, és néha rápillantva az órámra, vártam, hogy megjelenjen valahol a hisztis kis srác.

Már lassan kezdtem feladni, amikor a lift ajtaja kinyílt. Gyorsan úgy csináltam, mintha be akarnék menni a szobámba, hogy ne legyen feltűnő, hogy itt állok..

Hátranéztem. Ő volt. Azt hiszem.. Bill?

-Fáj még az orra? -Szembe fordultam vele.

-Eddig sem fájt. De.. Már mondtam, hogy nem kell magázódni. Ameddig még itt vagyok, úgyis össze fogunk futni párszor, mert a szomszédos szoba az enyém. -Gyorsan elhadarta, közben a padlót szugerálta.

-Attól még nem muszáj tegeződnünk. -Gondolatban leszidtam magamat amiért ilyen visszautasítóan viselkedek.

-Mindegy, én megpróbáltam. -Megvonta a vállát, és készült bemenni a szobájába.

-Cassey, te idióta! -Kiabálta egy hang a fejemben. -Várj! Nincs kedve... Őőő.. Meginni valamit? -Idegesen gyűrtem a pólóm alját, és nem néztem Bill szemébe.

-Hát nem is tudom. Elég sok dolgom van, és már elígértem magam valaki másnak, és..

-Ugyan már, egy órája csak van.

-Ha jobban meggondolom. Talán akad. -Mosolygott. Úgy, ahogy senki más. Az a mosoly leírhatatlan volt.

Egy teljes órája nem volt, csak egy fél, mert valaki folyton hívta. Furcsának találtam, hogy úgy bujkált, mintha valami FBI titkos ügynök lenne bevetésen. Ha valaki ránézett, elfordította a fejét, vagy mereven az italát nézte. Nem tudtam elképzeli, mi lehet a baja a tömeggel. Mert ez az egyetlen megoldás, biztos tömegfóbiás..

Fél óra alatt sikerült elherdálnom a maradék pénzemet is, és fél óra alatt sikerült megismernem egy embert, aki nem csak vonzó, és szimpatikus, hanem okos, kedves és imádni való.

Miután már legalább negyvenedszerre hívta az a titokzatos valaki, beadta a derekát, elköszönt tőlem, és visszament a szobájába.

-Clarissa... Van egy bonyolult kérdésem.. -Az ágyon ültem, kezemben a telefonommal. Muszáj volt felhívnom Clarissát, tanácsot kellett tőle kérnem.

-A mindent tudó kérdez? Mi a fene?!

-Most nincs időnk hülyéskedni. Te jártas vagy ebben a témában, viszont én még sosem.. Sosem.. Tudod, az a dolog..

-Szerelmes. Cassey, úgy érted sosem voltál szerelemes? -Vágott a szavamba.

-Az.. Térjünk a lényegre. Mesélj erről.. A... Dologról..

-Nem dolog, Cass.

-Jó akkor.. Nem dolog. Mindegy. Mesélj róla! -Faggattam tovább a barátnőmet. Tudtam, hogy Ő mindent tud erről, hiszen Ő egyfolytában.. Szer.. Szóval az..

Aprólékosan kifejtette, hogy mit érez ilyenkor az ember, és hogy tulajdonképpen mi is ez. Utána leszidott, hogy miért nem mondom ki azt a szót.

-Azért kösz, 'rissa.

-Miért kérdezted amúgy?

-Ez hosszú történet.

-Van időm..

-Van telefonszámlám, szóval visszhall 'rissa. -Letettem a telefont.

Egész éjszaka nem aludtam. Folyton csak arra gondoltam, hogy itt vagyok, ezen a gyönyörű helyen, és csak egy pasi jár a fejemben? Már csak egy éjszakát töltök itt, és már megyek is tovább Oroszországba. Minden ugyanúgy fog tovább menni, és én nem tudom majd elfelejteni Billt. Pedig még csak kétszer láttam összesen.

Zavart, hogy nem tudom ki Ő. Egyáltalán miért kérdezte, hogy "tudom-e ki Ő?".A végén már annyira nem bírtam magammal, hogy utánanéztem a neten. Semmivel sem lettem okosabb, mivel csak a keresztnevét tudtam.

Másnap reggel hulla fáradtan mentem egyenesen az Evita Múzeumba.

Hosszú, kígyózó sor állt a bejáratnál, de tapasztalt sorkikerülőként előrevágtattam, megejtettem egy aranyos mosolyt, majd félrelöktem egy középkorú néger nőt, és már bent is voltam.

Miközben a kiállított tárgyakat néztem, egyfolytában jegyzeteltem, amit ott láttam. Mindent ami egykor Evitáé volt, most meg lehetett nézni. Az autójától kezdve a hálószobájáig mindent. Sok ember volt bent, ezért sokszor kellett lökdösődnöm, amit nem szeretek, de ha jó könyvet akarok írni, akkor ez megbocsájtható.

Utazónapló, Május 9. - Evita Múzeum
Az, hogy egy politikusnak olykor saját múzeumot hoznak létre, nos előfordul. Argentínában azonban az egyik elnök felesége érdemelte ezt ki. Evitáról van szó, aki népszerűbb volt puccsista katonából populista politikussá avanzsált férjénél.

Evita 1952-ben méhnyakrákban halt meg, 33 éves volt. Annyira szerették az emberek ezt a nőszemélyt, hogy valóságos küzdelem alakult ki, amikor például egy keszkenőt elejtett. Mindenki meg akarta szerezni.
Rengeteg érdekességet lehet itt látni. Evita autójától kezdve, a kedvenc ruháin át, a hálószobájáig mindent.
U.I.: Sikerült kiszellőztetnem a fejem, és nem gondolni arra a pasira.
U.U.I.: Már csak egy éjszakát töltök itt, utána utazok a következő állomásomra!

Összecsuktam a laptopomat, és lezuhanyoztam. Ma nem találkoztam Billel, pedig tervbe vettem reggel.

Tíz perc múlva, ott toporogtam az ajtajában, és gondolkoztam, hogy vajon bekopogjak-e vagy hagyjam a francba?

Egy-kettő-három koppintás után kinyílt az ajtó, és egy nagydarab férfi állt ott. Biccentett, mintha csak azt mondta volna, "Lökjed!"

-Elnézést a zavarásért.. Itt van.. Bill? -Próbáltam benézni a válla felett, de túl magas volt - vagy én voltam túl alacsony - ezért nem sikerült.

-Bill, még egy rajongó! Elküldjem? -Kiabált hátra. Dübörgő, mély hangja szinte felnyársalta a fülemet.

-Ja. -Hangzott a válasz. Ez már sokkal kellemesebben csengett. Ez Bill volt.

-Mi? Vá..Várjon! Én.. Én nem vagyok.. Rajongó! Miről beszél?! -Tiltakoztam.

-Nem? Akkor? Szobaszervíz?

-Nem.. Én Billt keresem. Szerintem eltévesztettem az ajtót... Elnézést.. -Már indultam volna vissza a szobámba, amikor a magas ember válla felett megjelent az ismerős arc.

-Cassey? Tobi, ez csak Cassey, a szomszéd szobából. Tudod, aki fejen vágott az ajtóval. -Vigyorgott Bill. Kijött, és becsukta maga után az ajtót. -Boccs, az előbbiért. Nem látott még. Azt hitte fan vagy.

-Fan? Miért, valami híresség vagy? -Halkan kuncogtam, bármennyire is vissza akartam fojtani, nem jött össze. Híresség? Nevetséges!

-Nem, dehogy. Én csak egy átlagos ember vagyok, átlagos élettel. -Kicsit feszülten mondta ki az "átlagos" szót, de nem találtam furcsának.

-Azért átlagos nem vagy.. -Összeszorította a szemeit, és kérdőn nézett rám. -Az átlagnál magasabb vagy.. Nem is kicsit. -Vagy én vagyok alacsonyabb az átlagnál.. -Tettem hozzá magamban.

Elég nehezen indult a beszélgetés, de aztán szerencsére oldódott a hangulat, mert volt egy téma, amiről elkezdett beszélni. És csak beszélt, beszélt, beszélt. Nem is figyeltem rá. Csak a szemeit néztem.

-Istenem, sosem láttam még ilyen gyönyörű, barna szemeket. És milyen tökéletes az arcformája. A bőre is hibátlan. Vajon hány éves lehet? Mi lehet a vezetékneve? Hol született? És mikor? Mi a foglalkozása? Egyáltalán ki Ő? -Milliónyi kérdés volt még megválaszolatlan. Annyit tudtam róla, hogy Bill a neve. Vannak kutyái, az egyiknek Scotty a neve. Van egy ikertestvére, aki 10 perccel idősebb. Azt is tudtam, hogy szereti a zenét, sőt imádja. Allergiás az almára, és a szúnyogcsípésre. Tetoválásai is vannak.. Valami banda logója a tarkóján(15 évesen), hármas körvonalú csillag a hasán(17 évesen) és ,,Freiheit '89“ a bal alkarján(18 évesen). Csak az alapvető dolgokat nem tudtam róla...
-És amúgy mikor születtél? -Vágtam közbe. Észre sem vettem, hogy még beszélt.
-'89 szeptember 1. Miért érdekel?
-Fiatal kis csitri vagy. -Vigyorogtam rá büszkén.
-Miért? Te? Hány éves vagy?
-Ezt nem illik megkérdezni egy nőtől.
-Óó, boccs. -Meg akartam tudni róla mindent.
-Nincs kedved..
-Nincs kedvem meginni semmit. -Vágott közbe. Rossz érzés volt, azt hittem, hogy most valamiért nem bír. -Nem akarok lemenni oda. Túl sok az ember. Inkább igyunk meg nálam valamit.
-De.. Ott van.. Az az ember.
-Tobi, Ő nem bánt senkit. Meg különben is, szüksége van már egy szabad estére. -Bólintottam. Bementünk a szobájába. Nem voltam még más hotelszobájában, főleg úgy, hogy nem is ismertem.
-Vedd úgy, hogy ez egy vallatás. -Jelentettem ki, egy pohár pezsgővel a kezemben. -Jöhetnek a kérdések?
-Ja.
-Akkor... Mi a neved?
-Bill..
-A vezetékneved.. -Ijedten pillantgatott körbe a szobában. Nem tudta mit feleljen. Olyan volt, mint aki egy hatalmas titkot rejteget.
-Na?
-És a tiéd? -Terelte a témát.
-Schmidt. Ne tereld..
-De ne sikongass, és ne küldj rám senkit!
-Miért, ki vagy te? Világsztár? -Nevettem, mert teljességgel lehetetlennek tűnt az, hogy ez az ember egy sztár legyen. 
-Mindegy.. Bill Kaulitz.. -Látta az arcomon, hogy ez a név nekem nem mondd semmit. Most hallom először.
-Nem, nem ismerős. -Kortyoltam bele a pezsgőmbe. -Második kérdés.. Amerikai vagy?
-Nem. Német.
-Gondolhattam volna. Dolgozol valamit?
-Ja, de nem akarok róla beszélni. -Ezek a kérdések elég nyersek voltak, a hangulat meg kezdett romlani, ezért próbáltam valamivel oldani a helyzetet.
-Amúgy 24 vagyok. Ezért mondtam, hogy csitri vagy. -Elkerekedett szemekkel nézett végig rajtam.
-24?! -Ismételte ijedten.
-Igen. Zavar? Nincsenek idősebb haverjaid?
-De.. Ami azt illeti.. Vannak.. -Még sokat beszélgettünk. Egészen addig, amíg valaki el nem kezdett dörömbölni az ajtón. Valami kapucnis pasi volt, aki egy az egyben úgy nézett ki mint Bill. Mogorva volt, és ideges, ezért jobbnak láttam, ha visszamegyek a szobámba. Elköszöntem Billtől, és otthagytam Őket.
Megint felhívtam Clarissát.
-'rissa! Egyre rosszabb állapotban vagyok! -Kiabáltam kétségbeesetten a telefonba.
-Miért?
-Van egy férfi.. Akiről.. Nem tudok valami sok mindent.. De mégis olyan mintha.. Olyan.. Vonzó.. Egy egyéniség. És a szemei.. A szemei..
-Cassey drágám, csak nem azt mondod, hogy beleszerettél egy Argentín csávóba?
-Dehogy! Német..
-Turista?
-Azt hiszem. De nem.. Nem sze.. Szere.. Nincs az a Dolog.
-Mesélj, Cass. -Elmeséltem Clarissának mindent, amit Billről tudok. -Mit is mondtál, Kaulitz?
-Igen..
-Kaulitz.. Kaulitz... Rémlik.. A nővéremnek, a lányának, a barátnőjének, az ellenségének, a nővére említette már ezt a nevet.. De fogalmam sincs ki ez. Guglizz rá.
-Kössz, sokat segítettél 'riss. Jóéjt, leteszem. Fáradt vagyok.. Majd hívlak, szia! -Letettem, és rögtön meg is fogadtam Clarissa tanácsát. Megnéztem Google-n.

-Nagyjából 10 100 000 találat.. Cikkek, képek, életrajzok.. Ki ez a férfi?!