If We Ever Meet |7.|

Köszönöm a komikat, és a szavazatokat! Bocsi, hogy ilyen rövid lett, de nem vagyok valami jó lelkiállapotban ma, és beteg is vagyok, szóval csak ennyi tellett tőlem.. :) Azért remélem tetszik, jó olvasást!:)

Nem hittem a fülemnek. Szinte levegőt sem kaptam. Hogy engem szeret? Ez lehetetlen.. Engem még.. senki sem szeretett úgy... Teljesen biztos voltam benne, hogy csak viccel. Nem, ez tuti nem igaz.. A szívem a torkomban dobogott, és megszólalni is alig tudtam. Nagyon nagy erő kellett ahhoz, hogy kihámozzam a magamat az öleléséből, de nem vagyok kíváncsi a hazugságaira.
-Hova.. hova mész? -Nézett utánam értetlenül.
-Haza.. -Egy pillanatra megfordultam.
-De... ezt nem értem... elmagyaráznád, hogy ilyenkor mi bajod van? -Felvonta az egyik szemöldökét, és kicsit oldalra billentette a fejét.
-Nem akarom hallani a hazugságaidat.. legalább ne hülyíts..
-Én nem hülyítelek! Tényleg ezt érzem! Miért nem lehet elhinni? -Ezt a kérdést magamnak is fel kéne tennem, miért nem tudom elhinni? -Nem is tudom.. talán mert.. olyan lehetetlen az egész..
-De itt vagyok! És elmondtam mit érzek... és komolyan gondoltam! -Nagyon nehéz volt elhinni. Valamiért olyan lehetetlennek tűnt, mintha csak álmodnék. Összeszorult a gyomrom. Nem tudtam mit tehetnék, mert még nem voltam ilyen helyzetben, és sohasem gondoltam volna, hogy valaha leszek.
-Ha tényleg igaz, amit mondasz, akkor.. szoríts magadhoz, és soha ne engedj el! -Sietve letöröltem egy könnycseppet az arcomról, és Bill karjaiba borultam.
-Nem engedlek.. soha.. -A fejét a vállamra hajtotta, és teljes erejével ölelt, én pedig kétségbeesetten kapaszkodtam belé. Életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer sikerül ezt elérnem.
-Felszállnátok végre? Indulni kéne! -Szólt ránk a buszvezető. Lassan elengedtem Billt, és megtöröltem a szemem.
-Persze... -Válaszoltam halkan.
-Jövőhét? -Mosolygott Bill.
-Ugyanitt.
-Rendben. De most menj, nehogy elinduljon a busz nélküled.
-Jó.. izé.. megyek.. -Puszit nyomtam az arcára, és gyorsan felszálltam a buszra. Leültem Liz mellé - aki az egészből semmit sem látott - és elkezdtem neki mesélni.

*

-Nem mondod komolyan, hogy összejöttetek, ezzel a gazdag, beképzelt, stréber drótfogúval? -Kérdezte Tom undorodva Billtől, amikor már hazaértek.
-De, nagyon remélem. -Aranyos mosoly ült ki az arcára. -Nem gazdag... és nem is beképzelt.. csak stréber, de az teljesen mindegy. Neked is volt fogszabályzód, nem tudom miért pattogsz. Nem láttad, milyen kis esetlen? Szégyenlős, meg félénk... miért lenne már beképzelt?
-Valamiért irritál... különben is, akik abba a suliba járnak, amelyikbe ő, azok mind ilyen kis ribancok.. honnan tudod, hogy ő nem az?
-Mert ismerem...
-Téged könnyű megtéveszteni.. emlékszem, amikor még hetedikben volt az a barátnőd.. hogy is hívták? Mindegy.. ő is csak fogadásból volt veled.
-Ne beszéljünk róla. Egy biztos. Érzem, hogy Suzie nem ilyen. Ő egy nagyon rendes lány, segítőkész, félénk, és tiszta szívéből szeret. Hidd el, közel négy hónap alatt kiismertem.
-Hiszed azt te.. de ne gyere hozzám sírni, ha egyszer igazam lesz. A barátnőjéből ítélve, bármi megtörténhet.-Zárta le Tom a beszélgetést, azzal, hogy becsukta a szobája ajtaját.

*
-Akkor most komolyan összejöttetek? -Csillant fel Liz szeme.
-Igen.. azt hiszem.. -Annyira elvörösödtem, hogy német paradicsomnak éreztem magam.
-De hát ez szuper! Végig ezt akartad! Emlékszem hányszor álmodoztál arról, hogy egyszer valóra válik amit szeretnél!
-De sosem hittem benne.. Azt hittem, hogy ezek csak álmok maradnak..
-Csak optimistán, Suz!
-Egy valami még mindig zavar..
-Mi?
-Nem tudom mi baja van Tomnak.. egyszerűen nem tudok rájönni mi lehet az.
-Elég furcsa. De szerintem eleve ilyen durcás, ki tudja.

Pont kapuzárásra értem be a kollégiumba. Még szerencsére beengedtek. Felszaladtam a szobámba, és rögtön leültem az ágyra, és az ölembe vettem a laptopomat.
-Hát te hol voltál éjszaka? -Kérdezte az egyik szobatársam, aki még csak rám sem nézett, annyira el volt foglalva a körme festegetésével. Mellette ült a másik kettő is, akik ugyanolyan figyelemmel lakkozták a körmeiket.
-Biztos rossz kislánykodott. -Nevetett fel Jessica.
-Tuti.. De vajon kivel?
-Semmi közötök hozzá, hogy hol voltam! -Vágtam vissza.
-Kinyílt a szája a ribinek! -Annyira idegesítőek voltak, hogy legszívesebben hozzájuk vágtam volna valami nehéz tárgyat, de nem tehettem. Inkább nem foglalkoztam velük. Még egy darabig rólam beszéltek, aztán abbahagyták, én pedig lefeküdtem aludni.

Hétfő.. hogy én mennyire utálom a hétfőket! De ez van.. gyorsan felkeltem, felöltöztem, és átmentem a gimnázium épületébe.
Húzós nap elé néztem, két dolog miatt. Az igazgató behivatott magához.. itt kezdődtek a bajok.
-Reinhardt.. A lényegre térek.. hol volt tegnap éjjel?
-A barátnőmnél aludtam. -Füllentettem.
-Engedély nélkül. Mondja, tudja, hogy mivel jár ez?
-Igen, tisztában vagyok a szabályokkal.
-Akkor miért nem kért engedélyt?
-Hirtelen ötlettől vezérelve maradtam ott..
-Mondjak valamit? Ez nem igaz.. maga hazudik! Pontosan tudom, hogy a diákok mikor hazudnak, és mikor nem. Szóval, mondja el, hol volt, különben súlyos lépéseket kell tennem.
-A barátnőmnél aludtam, nem hazudok!
-Én pedig a kéményseprő vagyok.. idefigyeljen, Reinhardt! Most az egyszer megúszta, de a következőnél már nem leszek ilyen kegyes.. Elmehet! -Nagy kő esett le a szívemről. Amint kiértem az igazgatói irodából, nyugodtan felsóhajtottam. Elmeséltem volna Liznek, és Billnek, hogy megúsztam, de arra sem volt időm, hogy levegőt vegyek, mert rohannom kellett az edzésre.
A napok megint csak rohantak.. Minden nap beszéltünk Billel. Már alig bírtam kivárni a pénteket, ami szerencsére gyorsan meg is érkezett. Akkor kaptam észbe, amikor már a buszon ültem..