Novella - We can't turn back time

Most egy egyrészest hoztam, remélem nem baj!:) Ma még lesz szerintem új rész, bár nem biztos...
Köszönöm a kommenteket! :D Nagyon örülök nekik, és nagyon boldog vagyok, még ha ez a novella nem lett egy boldog fajta, akkor is, naggyon-naggyon örülök!:)

-Én.. Tudod.. El kell mondanom valamit.. -Hebegett Bill. Mindig is a legjobb barátja volt. Egy interjún ismerkedtek össze. Azóta - lassan 2 éve - a bátyjaként tekint rá.
-Mit, Schätzi? -Kérdezte Lucy.
-Tudod.. én.. nagyon kedvellek, és.. nagyon fontos vagy nekem... el kell mondanom, hogy.. -Feszengve pillantgatott körbe. Gombóc nőtt a torkában, nagyon félt. Nem tudta, hogy mi lesz erre a lány reakciója. A tengerparton álltak.. Már sötétedett, a lágy szellő kissé felerősödött. Egy lélek sem volt a parton.. Csak ők ketten. -Szeretlek! -Ez a szó elakasztotta lány lélegzetét. Forgott vele a világ, és hatalmas boldogság árasztotta el a szívét.
-Sze.. szeretsz? -Kérdezett vissza félve, hogy biztos arra gondol, amire ő.
-Igen... Amikor először megláttalak.. -Lucy félbeszakította... Egy csókkal. Ő is pont ugyanúgy érezett iránta, már az első találkozásuk pillanatában.
Ennek már lassan 5 éve. Fiatalok voltak, és szerelmesek... Nem gondoltak a jövőre, csak a jelen számított. De egyszer mindennek vége szakad. Lucy csak egy szabadúszó újságíró volt, Bill pedig egy híres énekes. Más szinteken mozogtak. A szerelem mindent visz.. Illetve vitt..
-Azért gyűltünk ma itt össze, hogy e két fiatal életét összekössük! -A pap elmondta a szövegét, közben Lucy izgalmamban a csokrát szorongatta. Végig Bill gyönyörű, csillogó szemeibe nézett. Gyönyörű volt, és boldog... Nagyon boldog. -Bill Kaulitz, akarod-e a jelenlévő Lucy Stone-t feleségül venni?
-Akarom! -Vágta rá mosolyogva.
-És te, Lucy Stone, akarsz-e a jelenlévő Bill Kaulitz-hoz feleségül menni?
-Igen! -Bill szeme csillogott, a boldogság sugárzott az arcáról.
-Csókoljátok meg egymást! -Átkarolta a nyakát, Ő pedig a lány derekát, és teljes boldogsággal csókolták meg egymást.
Ekkor már 2 éve együtt voltak. Nem gondolták volna, hogy valaha is vége lesz. Túl fiatalok voltak, és túl bolondok. Elvakította őket a szerelem. De az idő csak telt, és telt. Mígnem - egy akkor még - szép napon, Lucy bejelentette, hogy gyermeket vár.
-Bill... Én... -Megfogta a férje kezét. A fotelban ültek. Nem merte állva elmondani neki, mert félt, hogy a férfi elájul. -Babánk lesz, kicsim! -A szemei megteltek könnyel, boldog könnyel. Bill egy pillanatig nem mozdult, fel kellett dolgoznia a hírt.
-Hogy.... Terhes vagy?
-Igen, édesem! -Bill felkapta a feleségét, és körbeugrálta vele a szobát.
-Gyerekem lesz, gyerekem lesz! -Mondogatta boldogan. Nagyon örült a hírnek, ahogy a lány is. Negyedik éve voltak együtt.. Már a harmadik hónapban járt, de még csak most merte vele közölni.
Boldogság... Igen, mint már említettem, egyszer mindennek vége. Az emberi életnek is...
Hatalmas fájdalomra ébredt, csak úgy kipattant a szeme. Feltápászkodott a fotelból. Annyira fájt a hasa, hogy alig tudott megmozdulni.
-Csak egy hét múlva kéne megszületniük! -Sóhajtotta a fejét fogva. Visszanézett a fotelba, és meglátta, hogy elfojt a magzatvíz. Elbotorkált a hálószobáig, hogy szóljon Billnek. -Bill.. -Támaszkodott a falnak. -Itt az idő!-A férje fáradtan a másik oldalára fordult.
-És? -Kérdezte mogorván.
-Kérlek.. Tedd félre a mérgedet! -Lucy belekapaszkodott a kilincsbe. Azt hitte itt helyben összeesik. Az egyik kezével hasát fogta, és gyorsan lélegzett.
-Hagyj békén! Alszom, nem látod?! -A fejére húzta a takarót, és többet nem foglalkozott a feleségével. Már legalább 2 hónapja így éltek. Bill a fejébe vette, hogy nem is tőle vannak a gyerekek, ami persze nem volt igaz. Azóta nézett úgy nézett Lucyra, mint a legnagyobb ellenségére. Folyton veszekedtek, nagyon megváltozott. A korábbi álomból rémálom lett, és akárhogy próbálta felesége kiengesztelni Billt, nem sikerült.
Billnek nagyon nagy erő kellett hozzá, hogy visszatartsa magát, és ne rohanjon be feleségével a kórházba. De úgy gondolta, hogy Lucy megérdemli..
-Kérlek, Bill legalább a gyerekeidet ne büntesd! -Könyörgött a lány. Bill nem mozdult meg. Úgy tett, mint aki nem hall. Lucy-nak összecsuklott a lába. Tudta, hogy neki kell cselekednie. Elkúszott a telefonig, és Megan-t tárcsázta.
-Mi az? -Szólt bele álmosan.
-Megan.. Elfojt a magzatvíz.. Kérlek.. Gyere értem.. -Nyöszörögte fájdalmasan.
-Mi, hogy micsoda? -Megan ijedten felugrott, és gyorsan felrázta Tomot. -Azonnal ott vagyunk! -Lerakta, Lucy pedig a falnak dőlve, lehunyt szemmel nagyokat lélegezett. Simogatta a hasát, és nyugtatta magát, hogy semmi gond, minden jóra fordul!
Pár perc múlva Megan és Tom rontottak be a házba. Segítettek neki felállni, és kibotladozni a házból a kocsiba.
-Bill? -Kérdezte Tom, és bevágódott a vezetőülésre.
-Nem tudom.. Mérges.. utál.. -A szemei megteltek könnyel. Ez már nem a boldogságtól volt. Nagyon fájt neki, hogy Bill nem foglalkozik vele, és nem érdekli, hogy nemsokára megszületnek a gyerekei.
-Nyugi, nincs semmi baj! Lélegezz úgy, ahogy a terhesgondozáson tanultad! Gyerünk! -Megan utánozni kezdte, hogy hogy kell lélegezni, és lassan Lucy is felvette a tempót. -Ügyes vagy! Már csak egy kicsit bírd ki!-Tom lefékezett a kórház előtt, kipattantak a kocsiból, segítettek kiszállni a lánynak és bebotladoztak a váróba.
-A Sógornőm mindjárt szül! -Kiabált Tom a recepcióssal.
-Értem uram, de értse meg, meg kell várni az orvost.
-Ne szórakozzon már! A legjobb barátnőm vajúdik! -Megan majdnem elkapta a recepciós nő pólóját, de az hátrébb lépett.
-Rendben, azonnal keresek egy orvost! -Az orvos ott is volt pár pillanat múlva, és bevitték Lucy-t a szülőszobába.

Bill az ágyban forgolódott. Félt, hogy a feleségének valami baja esik. Látni akarta a gyerekeit. Legbelül tudta, hogy tőle vannak. Nem bírta tovább, hatalmas bűntudattal kiugrott az ágyból, felkapott valami ruhát magára, és rohant a kórházba.
-Tom! Hol vagytok?! Melyikbe mentetek? -Kiabált a telefonba, amikor már a kocsijában ült.
-Ahová meg volt beszélve! Siess, öcsi! -Kiabált vissza Tom, majd lerakta a telefont. Bill rálépett a gázra, és a sebességi korlátokat megszegve suhant végig az utcákon. Mindenhol csend volt... Egy lélek sem volt a sötét Los Angeles-i utcákon. Sietett, de már késő volt.
Itt lett vége a gyönyörű szerelmi történetnek...
Bill megállt a kórház előtt, berohant az épületbe, és először Megan kisírt szemeit látta meg, majd testvére meggyötört arcát. Értetlenül állt a folyosón. Megan odaszaladt hozzá, és szorosan átölelte. Zokogott..
-Mi.. Mi történt? -Kérdezte lélegzetvisszafojtva. Félt, nagyon félt.
-Lucy.. -Sírta Megan. Tom melléállt, és megfogta a vállát.
-Bill... Lucy... Lucy meghalt.. -Közölte halkan a testvérével. Billel forgott a világ. Szédült, és a könnyek mardosták a szemét.
-Hogy.. Mi?
-Miközben szült.. nem bírta a szíve.. -Billnek csak most ért el az agyáig, amit hallott. Erőtlenül lefejtette Megan kezét magáról, és lassan a székekhez sétált. Leült, és abban a pillanatban eleredtek a könnyei. Rögtön a régi szép idők jutottak eszébe, és az, hogy mit mondott szerelmének utoljára. Nem voltak kibékülve. Már soha nem mondhatta el, hogy sajnálja, soha nem ölelhette át feleségét. Tom melléült, és átölelte. -Ez nem lehet! -Ugrott fel kiabálva. -Nem igaz! Látni akarom! Csak vicceltek velem! -Hisztérikusan sírt, és kiabált.
-Bill, nyugodj meg... Ülj le.. -Csitította Tom.
-Nem nyugszom! Nem halhatott meg! Lehetetlen!-Beszaladt a kórházi wcbe, és leült a földre. A földön csúszkált a könnyeiben. Hátra feküdt, és úgy sírt tovább. Ha valaki be akart jönni, akkor csak könnyedén nekinyomta magát az ajtónak, így kint maradt. Elővette a telefonját, és csak nézte Lucy képét. Meghallotta az édesen csengő hangját, ami számára, már a poklot jelentette, hogy nem hallhatja majd többé. -Nincs semmi baj, kincsem! -Azt hitte hallucinál. Hallucinált is, Lucy már halott volt. Csak szipogott, és néha még 'nyüszített' is, ahogy visszatartotta a sírást. -Minden rendbe fog jönni. Kérlek, neveld jól a gyermekeinket, és legyél jó apa! Szeresd őket.. csak ennyit kérek.  -Lágyabbá, és megértőbbé vált a hangja.
-Jó apa leszek, ígérem! Örökké a szívemben élsz... -Suttogta. -Szeretlek.. -Ebben a pillanatban elvesztette a hitét mindenféle boldogságban. Feladta a reményt.. Érezte, hogy a felesége végleg elment. Csak feküdt a padlón, és hallgatta a csendet. Az élet nehéz, de ennyire?
Már nem érezett fájdalmat, nem tudott semmire gondolni. Üres fejjel feküdt. A piszkosfehér plafont nézte. Egy légy zavarta meg a szituációt, mert az orrára szállt. Le akarta ütni, de nem tudott megmozdulni. A kezeit a betonhoz láncolták.
Ott volt, elterülve még vagy 10 percig. Tudott volna ott feküdni, akár több napon keresztül is, de mennie kellett, mert a gyerekeit akarta látni.. Az ajtóhoz vágta, a telefonját. Nagy reccsenéssel tört össze teljesen. Lassan felállt. Kilépett az ajtón. Egy gyanútlan orvos nézett a szemébe, amit nem kellett volna. Ijedten elkapta a fejét, mert a szemei csak egy halott lelket tükröztek vissza.
-A gyerekek jól vannak? -Kérdezte az egyik nővértől.
-Igen, velük minden rendben. -Válaszolt az ápolónő.
-Láthatnám őket? -Lassan felállt, de érezte, hogy nem sokáig bír két lábon állni. Úgy érezte magát, mintha kétszáz kilós lenne. A szíve pedig kétszer ennyi.
Az ápolónő után ment abba a terembe, ahol a gyerekek voltak.
-Ők azok, ott a sarokban. -Mutatott rá a nő két csecsemőre. Bill bólintott, bement, és csak nézte a gyerekeit. Rögtön tudatosult benne, hogy mekkora hülye volt. Mind a két kisbaba kiköpött Ő volt. Tudta, hogy végig tévhitben élt. Leült a székre és onnan nézte tovább a kicsiket. Csak Ők maradtak neki ebben a világban. Haragban váltak el.. Nem tudjuk visszaforgatni az időt..
-Én leszek a legjobb apuka a földön.. -Egy könnycsepp csurgott végig az arcán. Érezte, hogy mostantól minden más lesz. Örökké a lányával, és a fiával lesz, mindig mellettük fog állni, bármi is történjen...