When It Rains |4.|

Ááá, köszönöm a kommenteket! Imádlak titeket!:) Nem is rizsázok többet, itt is van az új rész!:)

Nem kellett volna hallgatnom Clarissa tanácsára.. Én nem ilyen vagyok... Én nem ez vagyok! De most már idáig eljutottam. Milyen lenne már itt hagyni szegényt mindennek a közepén?

Az ágy szélén ült, - már csak egy gatyában - én az ölében - már csak egy bugyiban és melltartóban - és vadul csókolóztunk. Homlokunk úgy tapadt össze, mintha ez lenne az utolsó pillanat. Átkarolta a derekam. Egy darabig csak hallgattuk egymás lélegzeteit. Nem is kellett ide semmi más... Ez így volt tökéletes. Nem kellettek szavak. Elég volt, hogy éreztük egymás közelségét. Ezek olyan pillanatok voltak nekem, amit sohasem felejtettem volna el, bármi történik. A szívem tripla olyan sebességgel zakatolt. Még nem éreztem ilyet. Valami kellemes melegség járta át az egész testemet. Teljesen nyugodt voltam. Tudtam teljes szívemből mosolyogni, úgy, hogy az minden érzelmemet elárulja. Eddig nem hittem a szerelemben. De most megtapasztaltam. Egy gyönyörű érzés...

Összerezzentem, amikor megéreztem, hogy kezd szorossá válni rajta a boxere. Nem volt még ilyenben részem, és bevallom nagyon beparáztam. Főleg amikor a csókjait a nyakamra terelte át, majd a kulcscsontomra.

Villámcsapásként hasított belém a felismerés, hogy mit csinálok, egy hangos ajtócsapódásnak köszönhetően. Rögtön kiugrottam Bill öléből, és ijedten figyeltem a férfit - akit már láttam valahol.

-Megtennéd hogy nem itt intézed a nőügyeidet?! Nem látod, hogy teljesen padlón vagyok, te még ráteszel egy lapáttal? -Nézett a fekete fonatos hajú, Billre. Ideges volt, a harag csak úgy szikrázott a szemeiből.

-Mi? Tom állítsd már le magad! -Ugrott fel Bill is. Zavaromban nem tudtam mit csináljak, ezért felkaptam a nadrágom, és kiszaladtam a szobámból. A pólómat véletlen otthagytam, de csak a gatyám kellett, mert annak a zsebében volt a szobám kulcsa.

Bevágódtam a szobámba és bezártam magam mögött az ajtót. Úgy kapkodtam a levegőt, mintha valaki el akarná szívni előlem. Nem hittem el, hogy mit csináltam, illetve mit csináltam majdnem. Egy darabig csak kikerekedett szemekkel bámultam a fal mintáját. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy majdnem elveszítettem a legféltettebb kincsemet. Méghozzá egy olyan emberrel, akit nem is ismerek.

A telefonom után nyúltam, és felhívtam Clarissát.

-Sikerült? -Szólt bele rögtön.

-Nem... Nem tudom megtenni. Clarissa.. Ma elmegyek innen. Most rögtön indulok. Hazamegyek egy pár napra. Muszáj otthon, a saját házamban lennem... Ne mondd el senkinek!

-Mi?! Micsoda?! Hazajössz?! Cassey! Észnél vagy?! Most szalasztottad el életed legnagyobb szerencséjét!

-Lehet, 'rissa, lehet. De nem tehetek mást. El kell felejtenem ezt a férfit...

-Miért?

-Én.. Nem lehetek vele.. Ő túl tökéletes..

-Őrült vagy, Cassey! De hát nem gyereket akarsz? És férjet? Így sosem lesz!

-Majd találok egy olyan jelöltet, aki.. aki nem ilyen álomszerű.

-Menj oda hozzá! Most! Cassey, ne mondjam még egyszer! -Clarissa hangja egyre fenyegetőbbé vált, ezért leraktam. Összepakoltam a cuccaimat, és fájó szívvel otthagytam a hotelt. Egyenesen a reptérre mentem.

Utazónapló, Május 11. - Repülőgép, útban L.A. felé

Ez volt az utolsó napom Argentínában. Igaz, azt hittem Oroszországba megyek tovább, de változott a terv. Hazautazok pár napra.. Esetleg pár hétre. Otthon kell kihevernem mindazt, ami itt történt velem - félelmetes - 3 nap alatt.
Még jelentkezem!

Összecsuktam a laptopot, és üveges tekintettel bámultam ki a repülőgép ablakán. Csak néztem a tájat, de nem láttam.. Nem tudtam mit is nézek pontosan, mert az agyam teljesen máshol járt.

-Vajon találkozok még vele valaha? Vajon Ő is úgy érez mint én? Ő is gondol rám néha? Egyáltalán mi ez a furcsa kavarodás a fejemben? -Egyfolytában csak ezeken a kérdéseken kattogott az agyam. Nem is tudtam másra gondolni...

Óvatosan léptem be a házamba.

-Hahó! Itt vagyok! -Kiabáltam, hogy biztosítsam, hogy egyedül vagyok itthon. Nem jött válasz. Megvontam a vállam, és letettem a bőröndömet a nappaliba. Csináltam magamnak egy kávét, és leültem a fotelba, a tv elé. Megnyugtató volt egyedül itthon lenni. Végre itthon...

Megittam a kávém, és közben tvztem. Unalmas adások voltak csak, mindenhol valami latin-amerikai sorozat, vagy beszélgetős show ment. Semmi értelmes film. Bámultam a világító dobozt, és nem gondoltam semmire. Azt sem tudtam mit nézek éppen.. Annyira magam alatt voltam, mint még soha. Fel kellett dolgoznom a 3 nap alatt lezajlott eseményeket. Annyi minden történt, ilyen kevés idő alatt.

A kávé után, tea következett. Már legalább a 4. teámat ittam, amikor valaki csöngetett. Nem akartam senkinek kinyitni, de az a valaki kitartóan nyomta a csengőt.

-Megyek! -Kinyitottam az ajtót. Clarissa állt velem szemben. Arrébb álltam az ajtóból, hogy bejöhessen, majd bezártam az ajtót.

-Mesélj el mindent! -Dobta le magát a fotelbe.

-Muszáj most? Túl friss minden..

-Kérlek, Cass! -Könyörgött a barátnőm.

-Hát jó.. -Leültem mellé, és egy tea mellett elmeséltem neki mindent ami Argentínában történt velem.

-Cassey... Te... Egyszerűen nem vagy normális! Tudod mit?! Úgyis ma van Camille születésnapja. Bulit rendez a downtownban. The Standard bár.. Ma eljössz velem! Felöltöztetlek, kicsíplek, és eljössz! -Csapta össze a tenyerét.
-Nem, 'rissa, azt hiszem ez most nem fog menni. Meg különben is, pár nap múlva megyek tovább... Nem akarom, hogy bárki tudja, hogy itt voltam.
-Pedig már szóltam, hogy jössz! -Ördögi vigyor ült ki az arcára.
-Sajnálom, nem megyek. -Kedvetlenül hátradőltem a fotelban, és lehunytam a szemem.

-Rendben. Majd hívj, ha meggondoltad magad!-Felállt, és kikísérte magát a házamból. Annyira fáradt voltam, hogy elfeküdtem a fotelban, és álomba szenderültem.
Este hatkor keltem, a csengő hangjára. Feltápászkodtam, és kinyitottam az ajtót.
-Mi van? -Túrtam bele a hajamba. Clarissa előkapott a háta mögül egy fekete miniruhát, és vigyorogva belépett a házba.

-Itt van a ruhád! Tessék! -A kezembe nyomta a becsomagolt ruhát, és vigyorogva elővette a táskájából a sminktartó táskáját.

-Akkor most varázsolok neked egy arcot, utána felveszed a ruhát, és indulunk is!
-Nem Clarissa! Megmondtam, hogy nem megyek! Nem érted?
-Persze, persze.. Na, gyere! -Hátrasimította a hajam, és mire észbe kaptam, már kész is volt. -Vedd fel a ruhádat! Olyan kíváncsi vagyok, hogy áll! -Bementem a fürdőszobába, és kedvetlenül belebújtam a ruhába, majd kijöttem onnan. Körbefordultam Clarissa előtt, aki tapsolva vigyorgott.
-Nagyon jó az ízlésem! Na, gyere! Adok rád egy nyakláncot! -Megint a táskájában kezdett kutakodni, majd kihúzott belőle egy aranyszínű láncot. Felrakta a nyakamba, és végigmért. -Remek, remek, remek! -Megfogta a karom, és kirángatott a garázsig. -Nyisd ki a kaput! A te autóddal megyünk..
-De..
-De a tiéd drágább.
-És sebezhetőbb..
-Nem baj! Nyisd ki! -Megnyomtam a garázsnyitó gombot a kocsikulcsomon, és kinyílt az ajtó. -Imádom ezt az autót! -Clarissa mindig is odavolt a kocsimért. Én is odavagyok érte...
Eddig még senkinek sem adtam oda a kulcsokat, de ez most egy kivételes nap volt. Nagyon nem éreztem magam egy teljes értékű élő embernek, ezért engedtem, hogy ő vezessen. Bár semmi kedvem nem volt elmenni Camille bulijára. Egy 46 éves telebotoxozott arcú nő minek ünnepi a szülinapját? Ráadásul 28-nak mondja magát...
-Jobban vagy? -Kérdezte Clarissa már a Sunset Boulevard-on.
-Nem.. Nem nagyon..
-Hidd el, sikerülni fog! -Együtt érzően megszorította a kezem. -Na, de most koncentráljunk az estére!-Clarissa imádott bulizni, és bárokba járni. Ellentétben velem...

A bárnál remegő lábakkal szálltam ki. Úgy éreztem magam, mint aki mindjárt elájul. Lassan lépkedtem el a bejáratig, 'rissa vállára támaszkodva.
-Fel kell köszönteni Camille-t. Vágj hozzá jó pofát, és ne röhögd ki, mint a múltkor. Nem tehet róla, hogy az orvos elcseszte a szemöldökfelvarrását.
-De hát ha egyszer vicces! Túl magasra varrta.. -Már a gondolattól is elmosolyodtam.
-Boldog harminc... Huszonnyolcadik -javítottam ki magam. -születésnapot Camille! -Öleltem át.
-Köszönöm, Cassey! -Mosolyra húzta az agyon botoxolt száját. Borzalmas látvány volt.. De neki is volt egy férje...

Egyedül ültem a bárpultnál, és bámultam a színes poharakat. A zene rázta az egész helyet. Úgy éreztem magam, mint egy hetven éves nénike, a tizenöt évesek között. Csak ültem ott, kedvetlenül, és kavargattam a kék koktélomat. Mellém ült egy agyontetovált pasi. Egy pillanatra ránéztem, csakhogy felmérjem, hogy ismerem-e. Az alsó ajka jobb felén egy piercing volt, a fülében egy nagy fültágító, és nyakig tetovált volt. Kirázott a hideg, a színes tetoválások láttán. Visszatévedt a tekintetem a színes poharakra.
-Unatkozol? -Szólt hozzám az undorító lény. Nem válaszoltam, csak forgattam a szemem. -Öhh.. -Fordult felém. -Felvidítsalak?
-Kössz, megvagyok egyedül is! -Intettem felé, nemet jelezve. A szemem sarkából néztem, hogy mit csinál. Az ajkában lévő piercinget harapdálta, és vigyorgott. Alig látszott ki az arca a hatalmas fekete napszemüveg mögül. Vöröses fekete volt a haja, és már ő is körülbelül Clarissa korában volt. Ha nem idősebb...
-Pedig van fent egy szobám. -Ja, elfelejtettem említeni, hogy a The Standard bár az egy hotel alatt volt. Hozzátartozott a szállodához.
-Na, jó! -A bárpulton hagytam pár dollárt, leugrottam a székről, és elvegyültem a tömegben. Meg akartam keresni Clarissát, hogy én most eltűnök.
-'Rissa! -Fogtam meg a vállát. -Haza tudsz menni?
-Persze. Miért, mész?
-Igen..
-Hát.. Legalább itt voltál. -Vonta meg a vállát, és visszafordult a barátnőihez. A szememet forgatva léptem ki a bárból, amikor megpillantottam magam mögött azt a pasit aki az előbb otthagytam.
-Arra van a bejárat! -Mutatott a hotel kapuja felé. Ez most ilyenkor félreértette a célzást?
-Akkor miért nem mész be? -Kérdeztem vissza idegesen. A kocsimat kezdtem keresni.
-Gyere!
-Dehogy megyek! Száll le rólam! -Egyre idegesebb lettem, mert nem találtam az autómat.
-De.. Az előbb még...
-Nem , az előbb sem! Húzz már innen! Hülye szemétláda! -Már majdnem sírtam. Pedig pontosan emlékeztem, hogy 45 lépésre a bár bejáratától állt a kocsim. De hova tűnt?!
-Mit mondtál, kislány?! -Éreztem, hogy az agyontetovált pasi hátulról az egyik kezével átkarolta a derekam, a másikkal befogta a számat...