When It Rains |5.|

Most igazból az If We Ever Meet-ből akartam részt hozni, de most valahogy ahol nem volt ihletem. Ezért itt van a W.I.R. 5. része.:) A kommenteket pedig köszönöm.<3

Rögtön elkezdtem kapálózni, ütni és rúgni, de semmi nem használt. Még a tenyerébe is beleharaptam, de szó nélkül tűrte. Hátrahúzta a kezeimet, és lefogott.

-Engedj el!! -Kiabáltam dühösen.
-Nem, azt nem lehet. Legközelebb átgondolod kire mondasz ilyeneket. -Halál nyugodt volt a hangja. Még mindig kitartóan rugdostam, és ficánkoltam, hogy elengedjen, de nem jött össze. A hotel bejárata felé húzott, és valami reménysugár is felcsillant a szemem előtt. Bent kérek segítséget!
Az ajtó előtt álltunk, amikor valami hideg dolog ért hozzá a nyakamhoz.
-Ha meg mersz szólalni, véged! -Suttogta. Nagyot nyeltem, a gyomrom liftezett, nagyon féltem.
-Az.. Az egy kés? -Kérdeztem remegő hangon.
-Ja. -Elvette a nyakamról, és a hátamhoz nyomta, hogy senki se lássa. Lassan belépkedtünk a hotelba. Biccentett a recepciósnak, mintha köszönne. Beszálltunk a liftbe, de még ott sem engedett el. Nem tudtam megszólalni. Hatalmas gombóc nőtt a torkomban, könnyek mardosták a szemem és forgott velem a világ.
Belökött a szobába, és gyorsan bezárta maga mögött az ajtót. Majdnem elestem, de tudtam magam tartani.
Most mi fog történni? Ijedten pillantottam körbe a szobában, hátha találok valami olyat, ami megmenthet. Egy cipő volt a legkézenfekvőbb megoldás. Felkaptam, és hozzávágtam.
-Azt hitted, hogy ezzel megállítsz? -Így világosban már jobban kivehető volt az arca. Biztosan tudtam, hogy már valahol, valamikor láttam. A nyaka bal oldalán, egy gyémánthoz hasonlító alakzat volt. A másik oldalán, valami kivehetetlen minta. Közelebb jött, és magához rántott. Megint elkezdtem rugdosódni, de nem sokat segített.. Hátralökött az ágyra. Amennyire csak tudtam, próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem az erőmről voltam híres. Rám mászott és a fejem fölé szorította a kezeimet.
-Nyugodj már le! Neked is jobb lesz úgy! -Csak a fogamra hagyatkozhattam... Teljes erőmmel beleharaptam a kezébe - mert az volt a legközelebb - mire kiabálva leugrott az ágyról.
-Köcsög ribanc! -Bement a fürdőszobába, és magára vágta az ajtót. Az ajtóhoz rohantam, de be volt zárva, ezért nem tudtam kimenni. Keresni kezdtem a kulcsot, de nem találtam. Könnyek gyűltek a szemembe, valahol mélyen legbelül feladtam. Még egy próbálkozásom maradt. A telefonom!
-Clarissa.. -Szóltam bele halkan. Rögtön tudta, hogy valami nincs rendben. -Segíts! -Egész testemben remegtem. -Valaki elkapott, és berángatott ide.. a hotelba..
-Tessék? Túl hangos a zene, nem értem! -Felkaptam a fejem, mert kinyílt a fürdőszobaajtó. Gyorsan eldobtam a telefonom, mert tudtam, ha meglátja, hogy telefonáltam, megöl..
-Mit csinálsz? -Elém állt, és durván megrántotta a hajam. Már nem volt rajta póló, és a napszemüvegét is levette. A gatyája félig ki volt gombolva. Nem az egész teste volt tele tetoválásokkal. Csak a mellkasa felett a bal oldalán volt valami minta, és az egész jobb karján.
-Én.. én.. -Hebegtem sírva. A könnyek patakokban folytak végig az arcomon.
-Nem kell válaszolni! -Már feladtam.. Nem tudtam mit csinálni. Erősebb volt, és senki sem fog jönni megmenteni. Könnyekkel az arcomon tűrtem amit velem csinált. Tudtam hogy részeg, és szerintem még be is volt szívva. Vicsorogva elkapta a hajam, és hátrafeszítette a fejem. Majd' leállt a szívem, az ijedtségtől.
-Ne..! -Nyüszítettem. Durván megrántotta a hajam, amire odakaptam a kezem. -Kérlek ne! -Sírtam.
-Miért ne?
-Én... Még... Szűz vagyok... -Suttogtam, és lecsuktam a szemem. Gyengébben fogta a hajam, de csak addig, ameddig egy hatalmas pofont adott az arcomra.
-Sajnállak, nyuszi. -Remegő szájjal, összeszorított szemekkel vártam a folytatást. Mindenemet a félelem uralta, elvesztettem a reményt. Erre még jobban megvadult, és lenyomott a földre. Az arcom elé kaptam a kezem, és elhagyatottan térdeltem a földön. Csalódottnak éreztem magam. Miért pont velem történik ez? Az egyik kezével lefogta a karjaimat, a másikkal kigombolta a gatyáját. Elkezdte lerángatni rólam a pólómat. Amikor már félig szétszaggatta, letérdelt elém, hátrahúzta a fejem, és gyengéden beleharapott az ajkamba. Meglepődtem, hogy gyengéden csinálta, de ez persze nem tartott sokáig. Sikerült leráncigálnia rólam a felsőmet, az Ő gatyája, pedig már a térdénél volt, amikor felkapott, és az ágyra dobott.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen romantikátlan helyzetben fogom elveszteni a legféltettebb kincsemet, egy ismeretlen emberrel. De már nem tehettem semmit...

-Most már.. Elmehetek? -Kérdeztem a sírásomat visszafojtva. Már az ajtónál álltam, túl voltam a legrosszabb dolgon. Most nem bírok majd ránézni egy férfire sem.. soha...

-Inkább.. Beszélgessünk. -A cigije után nyúlt, de elnyomtam az asztalon.
-Rendben.. Beszélgessünk.. Miért füvezel? -Kezdtem a beszélgetést.
-Hogy miért? Van neked arról fogalmad, hogy milyen az életem? -Láttam a szenvedést a szemében. Meggyötört arca volt, amit már lent a bárban is észrevettem. Sokkal idősebbnek látszott, gondolom a fű, és a pia miatt. Teljesen biztos voltam benne, hogy már találkoztam vele...
-Meséld el!
-Minek? Te gazdag, sznob picsa úgysem értenéd! -Gazdag, sznob? Ilyet még nem hallottam.
-Próbáljuk meg..
-Hagyjál engem békén! Inkább húzz innen! -Dobott felém egy öngyújtót, de elhajoltam, így nem talált el.
-Illúziókba menekülsz... Így sosem lesz jobb az életed!
-Nem érdekel! -Közben sodort egy másik cigit, és meggyújtotta. Felém nyújtotta. -Kérsz? -Még sosem szívtam ilyet, és éppen teljesen padlón voltam lelkileg, ezért elvettem tőle, és beleszívtam. Ahogy a füst elért a tüdőmbe, úgy elkezdtem köhögni, hogy majdnem megfulladtam. Visszaadtam neki a cigit, és tovább fulladoztam. -Nem bírod az ilyet, ugye? -Bambán vigyorgott, és - csodával határos módon, egy krákogás nélkül - beleszívott.
-Nem.. -Mindig is elleneztem ezeket a szereket, de most más volt.. -Legalább a nevedet mondd el.. a keresztnevedet..
-Nem lehet.. Megtalálnál, simán. A tetoválásaimat, és a koromat már ismered.. a nevem már csak bónusz lenne.
-A korodat?
-26. Nem látszik? -A számon nagyon meglepődtem. 26?! Azt hittem, hogy legalább 36.. Hiába, az ilyen életmód öregít..
-Ennyit talán elmondhatnál a... történtek után.. a nevedet..
-David, beéred ezzel?
-Persze..
Egészen addig füstöltük a cigiket, ameddig már csak mérsékelten fulladoztam tőlük. Furcsa érzésem volt. Mintha minden mozogna körülöttem..
-Tudod.. -Fújta ki a füstöt. -Szar volt az életem. Még mindig az.. Apám börtönben, anyám kitagadott. Ez mind már gyerekkoromban kezdődött. Aztán jöttek a gimnáziumi évek, és minden megváltozott. Jöttek a haverok, a szerek, és a pörgés. Gimi után alakítottunk egy bandát a haverokkal. Négy albumunk van. Nemsokára kijön az ötödik. Amúgy rap.. És persze a fű.. mint a legjobb barátom. Mindegy, hagyjuk is, téged úgysem érdekel. -Felállt, felém dobta a kocsikulcsom - amit időközben elvett tőlem - és frusztráltan beletúrt a hajába. -Szabad vagy, mehetsz.. -Intett. Egy pillanatig hezitáltam, de végül az ajtó mögötti világot választottam.
-Ha el mered mondani valakinek, megkereslek, és véged! -Kiabált utánam. Lerohantam a lépcsőn, megkerestem a kocsim, és hazahajtottam.
Ki ez a David? Meg kell tudnom, hogy hol láttam először.. Mert biztos, hogy már láttam valahol, teljesen biztos..