If We Ever Meet II. 1.

Nos, mint ígértem itt van az első rész! :)  Bocsánat, hogy ennyit kihagytam, csak nem volt időm írni, de most befejeztem végre mind a hármat, és - remélem - most már több időm lesz. Azért hármat, mert holnap dupla részt hozok, azaz már készen van a 2., 3. rész is, csak nem tudtam még felrakni, mert nem találom a dokumentumot, amiben írtam..:/ De holnap ígérem felrakom! :) Komikat szívesen fogadok!:)

Mit is tudnék mondani? Öt év telt el... Öt teljes éven át nem láttam Billt. Senkit, aki a - most már - TokioHotel tagja.Volt rá lehetőségem, hogy lássam őket, de én inkább elkapcsoltam az adást, vagy kikapcsoltam a rádiót. Azóta CD boltokban sem jártam.
Hogy miért TokioHotel?
Mióta leléptem, az akkori Devilish sorban nyerte el az összes díjat, és söpört le mindenkit a színpadról. Egész Németország értük égett, majd nemsokkal később már Európa, és Amerika is a lábaik előtt hevert. Azóta TokioHotel a banda neve, az enyém pedig Suzie Berry. Természetesen nem csak ők értek el sikereket, hanem én is, de az másfajta siker..
A Jeffersonra jártam körülbelül 2 hónapja, amikor felhívott egy férfi Németországból, és közölte velem, hogy az anyám gyógyszer túladagolásban meghalt. Ez volt a második sokk ebben az évben. Egy ideig romlottak a jegyeim, és a lelkiállapotom is, de aztán átértékeltem a világot, és újult erővel próbáltam tovább tanulni.
Azóta egyetemre járok, és megtanultam felejteni, de nem tudom alkalmazni. Nincs olyan pillanat, hogy ne gondolnék Billre, bár nem tudom hogy néz ki. Azt, hogy öt éve nem láttam, szó szerint értettem. Egy képet sem láttam róla, sehol semmilyen formában. Meg akartam óvni magam a kísértéstől, hogy itt hagyjak mindent, és hazamenjek hozzá. Eddig sikerült is, de most éppen a tükör előtt állok, és béna fejeket vágok. Egyszóval; készülök a ma esti TokioHotel koncertre. Ekkora lépést régen tettem!
-Kész vagy, szívem? -Szólalt meg mögöttem Valaki. Teljesen megfeledkeztem arról a "Valakiről". Ő Richard... Először még csak a lakótársam volt - miután felvettek az egyetemre, Los Angeles-be költöztem, ott kibéreltem egy lakást, és akkor találkoztam Richard-dal -, majd az élettársam lett. Erre a testvérem véleménye: "-Te kis ribi!" Igen, azt hiszem még mindig szeretem Billt, de tovább kell lépnem...
Mondom ezt én, aki Bill koncertjére készül, úgy, hogy Richardnak fogalma sincs a múltamról, legalábbis az eredeti múltamról.
Kegyetlen vagyok.. Már rájöttem.
-Mindjárt kész leszek. Csak pár perc! -Válaszoltam egy kis fáziskéséssel.
-Perc, vagy óra? -Próbált viccelődni, de ez most valahogy nem jött be.
-Mondtam, hogy csak pár perc! -Kiabáltam vissza, kicsit idegesen.
-Jó, jó. Csak próbálkoztam, nem kell leharapni a fejem. -Emelte fel a kezét védekezésképpen.
-Sajnálom, kicsim, csak kicsit ideges vagyok. Tudod, ez az első koncert, amire elmegyek.. -Öleltem át. A kamuzást már profi szinten űztem, ahhoz nem kellett használati utasítás.
-Nincs semmi baj. Elhiszem, hogy ideges vagy. Végül is, csak a fél kontinens lesz ott.
Csak a fél kontinens. Ez a mondat volt az utolsó csepp a pohárban, most már végképp be voltam ijedve. De ez csak elősegítette azt, hogy realizáljam a helyzetet. Billt soha a büdös életben nem kapom vissza!

-Na, bemegyünk? -Kérdezte Richard, amikor már a koncert helyszíne előtt álltunk. Nagy levegőt vettem, és bólintottam. Körülbelül fél óra alatt beverekedtük magunkat az első sorba, ahonnan talán még Bill forró izzadtsága is rám csöppen néha és talán még a nyálát is érezhetem majd. De ez csak holmi ábránd..Furcsa volt így az első sorban állni, hogy azt sem tudom, hogy néznek ki, mi az új albumuknak a címe és milyenfajta zenét játszanak. A fények lekapcsolódtak, és megszólalt valami zeneféle. Ebben a pillanatban úgy éreztem, megfutamodom. Már nincs visszaút Suzie! Végig kell hallgatnod a koncertet!
Szerintem el sem jutott az agyamig az a pillanat, amikor Bill megjelent a színpadon. Falfehér lettem, és tátva maradt a szám. Ledermedtem. Annyira máshogy nézett ki, mint régen. A haja, az arca, a stílusa, a zenéje. Mindene olyan más lett - a magasságán kívül. Újra fellángolt bennem az a sok érzelem, amit öt éven keresztül elnyomtam. Csak egy dolog volt benne ugyanolyan. A szeme csillogása. Ugyanúgy csillogott, mint öt évvel ezelőtt, amikor a színpadon állt. Legszívesebben felrohantam volna, és elmondtam volna neki, hogy mennyire szeretem, és mennyire hiányzik, de nem tehettem. Fel akartam magamra hívni a figyelmét, de úgy, hogy más ne vegye észre. Ez így furcsa lesz.

Annyi szerencsém volt, hogy miután vége lett a koncertnek, Richard elment venni valami innivalót. Addig én természetesen belógtam a színfalak mögé. Nem volt egyszerű, de végül sikerült.

Megpillantottam Billt a Backstage-ben. Rettegtem, hogy elkapnak az őrök, és kiráncigálnak. Ott álltak mellette. Valamit beszélgettek. Nem hallottam tisztán hogy mit, de Bill intett nekik, Ők pedig bólogatva kimentek. Egyedül maradt. -Ezaz! -Suttogtam. Kiegyenesedtem, és nagy levegőt vettem. Kitártam az eddig résnyire nyitott ajtót.
-Bill.. -Szólaltam meg halkan. Rögtön felállt, és megdermedve nézett.
-Suzie.. -Suttogta. Elkapta a tekintetem. Láttam a szemében a fájdalmat, azt hogy én is hiányzom neki. Az én szemem is, tükörként mutatta azt, hogy szeretem.
-Csak.. El akartam mondani.. Hogy.. -Könny szökött a szemembe, és lassan végigcsurgott az arcomon. Bill aggódva közelebb lépett, a kezei közé fogta az arcom, és gyengéden letörölte a könnycseppet.. Pont mint régen. -Szeretlek.. -Súgtam. Halvány mosoly jelent meg az arcán.
-Én is szeretlek életem! -Mondta, majd lassan az ajkaimra tapasztotta az sajátját. El akartam kapni a fejem, és elszaladni, de egyszerűen nem voltam rá képes. Éreztem, ahogy Bill nyelve lassan az enyémhez tapad. Mámoros érzés volt újra a csókját érezni. Mintha semmi baj nem lenne. Az egyik kezét végigcsúsztatta a nyakamon, majd az oldalamon, és a csípőmet körbeölelve közelebb húzott magához. Már nem bírtam anélkül, hogy megérintsem, ezért a kezeimet a hátára csúsztattam, és mintha szét akarnám tépni, belemarkoltam a felsőjébe. Annyira hiányzott. Minden nap csak rá gondoltam. Mintha nem lenne életem nélküle. Aztán bevillant egy kép, és végigcikázott a gerincemen a fájdalom. Eszembe jutott, hogy eldobtam, mint egy banánhéjat... Ezt nem bírtam elfogadni.
Lassan eltoltam magamtól, és a földet szugeráltam.
-Bill...
-Figyelj, hallgass végig! -Megfogta a kezem. Boldog csillogás volt a szemében. Az arcára lágy mosoly ült ki. Bólintottam.
-Emlékszel a napjainkra? -Újra bólintottam. -Amikor azt hitted még alszok, amikor felkeltél.. Nem aludtam. Soha. Csak figyeltelek. Olyan boldog voltam. Olyan jó volt nézni, ahogy készülődsz. Volt miért felkelnem. Érted.. -Nagy levegőt vett. -Szeretem, amikor reggel csörög az ébresztőd, te pedig levered, és széthullik a telefonod. Aztán kinyitod végre a szemed, és megnézed mit csináltál szerencsétlen mobiloddal. Utána hozzám bújsz. Ez a kedvenc részem. -Egyszer, vigyorogva körbeforgatta a szemét, majd újra rám nézett. -Szeretem amikor észreveszed, hogy fáj a lábam. Olyankor mindig megijedsz, és egy csomó ideig csak a lila foltokat nézed a lábamon, és egyenként megnyomkodod Őket, hogy melyik fáj, és melyik nem. Aztán eszedbe jut, hogy ezt te csináltad, amikor éjszaka hozzám bújtál. Általában mindig összerugdosol, de te ezt nem veszed észre. Utána... Utána elárasztasz puszikkal. Szorosan megölelsz, és a fülembe suttogod: "Szeretlek kicsim!" Szeretem, amikor magadra rángatod a farmerod, és közben halkan káromkodsz. Aztán félmeztelenül azt nézed, ahogy 'alszok'. Már majdnem elolvadsz, amikor rám pillantasz az órára, és észre veszed, hogy alig maradt időd. Megcsinálod a kávéd, ami általában 'felrobban' a mikróban. Aztán megint káromkodsz. Ide-oda futkározol, közben leégeted az egész szádat a forró kávéval. Amikor megittad, észreveszed, hogy még nem vettél fel pólót. Általában az én szekrényemből kapsz ki egyet, mert a tiéd "túl saját". Még mindig azt hiszed, hogy alszok, ezért megint mellém bújsz. Piszkálni kezded a kezem, és közben halkan nevetsz, -Szélesebben mosolygott mint eddig. -mert a karomon lévő szőrt húzogatod.  Ilyenkor majdnem elnevetem magam, de tartanom kell a színjátékomat, hogy alszok. Aztán beletúrsz a hajamba, és megcsókolsz. De nem veszed észre, hogy visszacsókolok.. Ebből gondolhatnád, hogy ébren vagyok, de mindegy. Amikor már nagyon sok önuralom kell, hogy ne nyissam ki a szemem, és ne másszak rád, akkor csörren meg a telefonod. Általában az az idióta osztálytársad az, aki úgy odavan Gustav-ért, és tudni akarja, hogy mikor találkoztok. Eleresztesz egy kedves kis káromkodást, és felveszed a telefont. Hirtelen mindent felkapsz, ami a suliba kell, egy búcsúcsókot adsz, és kirohansz az ajtón. Szerettem ezeket a reggeleket. Egyszerűen csak boldogsággal töltött el, ha láthattalak. Az életem már akkor is teljes, ha csak állsz velem szemben, és mosolyogsz rám. Kicsim, kérlek.. Szeretlek! -Lenyelte a könnyeit, és megszorította a kezem. Megmagyarázhatatlan okok miatt, a fejemhez kaptam a kezem, és hátrébb léptem Billtől.

-Én.. Nem.. Nem akarom tudni, hogy mennyire szeretsz. Nem akarom érezni sem. Nem akarom minden reggel látni az -Kiegészítettem volna valami, édes, tökéletes, vagy esetleg a gyönyörű szóval, de inkább csak natúran mondtam ki. -arcodat. Nem.. Egyszerűen nem.. Nem akarom tudni, mikor vagy boldog, és mikor nem. Nem akarok veled egy házban élni, és nem szeretném, ha becézgetnél, vagy.. Vagy csak egyszerűen átölelnél. Nem akarok hozzád bújni, és nem akarok az öledben ülve csókolózni veled.. -Még mindig a padló mintáját fürkésztem. Nem tudtam a szemébe nézni, mert ezek a szavak csak hazugság alapúak voltak.
Egy darabig nem válaszolt. Csendben álltunk egymással szemben. Ő próbálta felvenni a szemkontaktust, de én nem bírtam a szemébe nézve Hazudni neki.

-Nézz a szemembe, és úgy mondd, hogy nem szeretsz.. -Furcsa érzés futkározott a gerincemben, és összerándult a gyomrom. A szívemet, mintha valamivel szorítanák. Közelebb lépett, egészen közel. Már majdnem összeért a testünk. Gyengéden felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek. Most már muszáj volt kimondanom... De... Csak hazugság lett volna. Még mindig szerettem, még mindig szerelmes voltam, és ez úgy tűnt sosem fog megszűnni. -Mondd ki, ha tényleg ezt akarod.. -Láttam a könnycseppet, ami hosszasan csurgott végig az arcán. Legszívesebben letöröltem volna, a tökéletes arcáról, azt a cseppet, de nem tehettem.
-Bill.. Kérlek.. Ne nehezítsd meg.. -Elkaptam a tekintetem, amikor összetalálkozott a pillantásunk.

-Válassz.. Szeretsz, vagy nem.. Csak egy szó.. -Összeszorította a száját. Próbálta lenyelni a könnyeit, de egy pár cseppnek sikerült kiszöknie.
-Lehet, hogy most hazudok, és... Megbánom.. Lehet, hogy a szemedbe hazudok, és lehet, hogy talán örökké ezt a mondatomat fogom bánni, de hazudnom kell... Nem szeretlek. -Mondtam ki halkan. Ebben a pillanatban, mintha eldőlt volna az életem... Éreztem, ahogy a szívem megadja magát, és szinte leáll. Bill keze lassan lecsúszott az arcomról. Még mindig a szemembe nézett. Várta, hogy talán meggondolom magam. Nem mondhattam, hogy "Szeretlek életem! Örökké! Menjünk haza, és kezdjük újra! Soha többé nem hagylak el!"-Nem.. Nem szeretsz? -Kérdezte. Felcsuklott a hangja. Gombóc nőtt a torkában. Tudta, ha most megszólal, akkor itt helyben sírógörcsöt kap. Soha nem gondolta volna, hogy az a Nő, akinek mindent odaadott, egyszer azt mondja "Nem szeretlek!" -Schätz... -Egy darabig tétováztam. Elcsesszem az életem, vagy ne? De melyik, melyik? Ha megmondom neki az igazat, hogy szeretem, az vajon az életem elcseszése, vagy az ellenkezője? Richard... őt sem akarom megbántani... nem tehetem ezt vele..
Nem gondolkodtam, csak szinte a nyakába ugrottam. Vadul szorítottam magamhoz, a fejemet a vállára hajtottam. Meglepődött a hirtelen jött öleléstől, de Ő is megölelt. Ugyanolyan hévvel szorított magához.
-Szeretlek életem! Örökké! Menjünk haza, és kezdjük újra! Soha többé nem hagylak el! -Kétségbeesetten hullottak a könnyeim. Féltem, hogy esetleg az előbbi mondatom miatt, már nem érdekli, hogy mit mondtam most.
-Szeretlek.
-Nem érdemellek meg. Túl tökéletes vagy hozzám.
-Csss... Ne gondolkozz semmin.. -Kicsit megnyugodtam. Szörnyen jó érzés volt, hogy érzem a hátamon a simogatását, és hallhatom a lélegzetvételeit.
Ezt a pillanatot Tom és Georg törte meg.
-Bill, gyere már, mindenki rád... -Realizálta a helyzetet, és egy pillanatra megakadt nála a lemez. -Vár.. -Georg nyakon ütötte Tomot, és jelzett, hogy menjenek ki.

-Megyek. -Engedett el lassan Bill. -Várjatok! -Intett utánuk, Ők pedig visszafordultak. -Szeretlek. Maradj itt! -Puszit nyomott az arcomra, és Tomék után sietett. Az ajtóban még visszaintegetett, majd végleg eltűnt.
Leültem a székre, és valami boldogságféle terült szét bennem. Aztán rögtön a stressz, és a félelem... Te jó isten! Mi tettem?! Richard!