If We Ever Meet II. 2.

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyi ideig nem raktam fel részt, de nem nagyon volt időm és ihletem írni. Mivel most beteg vagyok, ezért írtam egy részt. :) Pár kommentnek örülnék, akár chatbe, akár a rész alá (ha még egyáltalán vannak olvasóim), így legalább tudnám, hogy érdemes-e még írnom. Mostantól ígérem, hogy többször fogok részt rakni! Jó olvasást! :)

 

Bevágtam magam mögött az ajtót, és szélsebesen leszáguldottam a lépcsőn, amikor észre vettem, hogy mezitláb vagyok, és rövidgatyában. A lépcső közepén majdnem pánikrohamot kaptam, hogy több ember is meglátott rövidben. Tudniillik elég csekély az önbizalmam.
-Nem mehetek vissza.. Még nem.. -Nagy levegőt vettem, majd lassan kifújtam, és továbbmentem a lépcsőn, mint akinek természetes mezitláb járkálni, rövidgatyában.
Gyorsan kivágódtam a hotel bejáratán, és amilyen gyorsan csak tudtam a partra siettem, ahol már tegnap megfigyeltem, hogy van ott egy kávézó szerűség.

Gyorsan elhappoltam a helyet egy izmos doppingembertől, aki épp oda pályázott. A pult felé fordultam, és fáradtan rákönyököltem. Ki kellett szellőztetnem a fejem ezután a koncert után, és a Richarddal való veszekedés után. Miután megcsókoltam Billt, megkerestem Richardot. Este már nem is beszéltünk, reggel pedig összevesztünk, és most itt vagyok.
-Hé, ide én akartam ülni. -Állt mellém a műember.
-Szívtad. -Válaszoltam unottan. Egy pillanatra a ránéztem, és csak a hányingerkeltő kockákat láttam a hasán. Barna volt, mint a négerek, és tényleg, már majdnem behánytam a puszta látványától is. -Mit állsz itt? -Néztem fel az arcára, ami ugyan olyan barna volt, és gusztustalan. Végigmért, és mély gondolkozásba esett, legalábbis ha az ilyen izomtorony emberek úgy gondolkodnak, hogy rajtuk van a 'botoxvigyor' és néznek ki a fejükből, mint a hülyék, akkor jól tippeltem.
-Téged már láttalak valahol.. -Mondta egy kis idő múlva.
-Biztos hogy nem Díszfasz. Na, kopj le, nincs hozzád kedvem. -Odajött a pincér. -Valami hideg kávét, kössz. -Intettem, hogy tűnjön el, mert fontos dolgom van. Sarkonfordult is már csinálta is a kávémat, de a melegsrác még mindig ott állt.
-Tudom, hogy ismerlek. Szása.. Azt hiszem.
-Kopjál már le! Nincs hozzád kedvem. -Próbáltam eldugni az arcom észrevétlenül, amennyire csak lehet. Az emberek biztos azt hitték, hogy ez az ember tetszik nekem. Pedig ha tudnák, mennyire gusztustalanak tartom ezt az izomtömeget, aki még mindig a napot takarja. Amikor kihozták a kávém, ledobtam a pultra valamennyi pénzt, és gyorsan arrébb mentem, be a tömegbe, hogy ne ismerjenek fel.
Leültem a homokba meginni a kávémat. Csak néztem a zajongó turistákat ahogy egymást fröcskölik a vízben, és arra gondoltam, hogy ha valaki le mer fröcskölni, kitekerem a nyakát.
Egy idő után már idegesített a zaj, úgyhogy megint arrébb kellett mennem, oda ahol már nem üvöltöznek az emberek.

Végül találtam egy csendes helyet, ahol csak a tenger zúgását hallottam. Megnyugtatott ez a hely.. Senki nem volt ott aki zavarhatna. El tudtam merülni a gondolataimban.

Pár órát ott feküdtem, észre sem vettem, hogy már 2 óra múlt. Lassan összeszedtem magam, és elindultam vissza a zajos tömegbe.

Ott bolyongtam már egy ideje, közben a Phantomrider-t dúdolgattam - amit tegnap a koncerten hallottam először. Nem kevesen néztek hülyének, hogy egy cipő nélküli, halkan dalolgató, itt, ahol mindenki olyan barna mint a négerek, sétálgat egy hófehérke-jegesmedve. Már fájt a lábam attól, hogy a betonon járkáltam, ezért kerestem valami cipőbolt féleséget.
Sok sétálgatás után találtam egy árust, ahol cipők is voltak, és egyéb ruhák. Bementem. Egy tükörrel találtam szemben magam. Már nem zavart, hogy rövidgatya van rajtam. Már nem feszengtem miatta. Valahogy ez most nem érdekelt.
Kerestem valami normális cipőt. Egyenként felpróbáltam párat, de egyik sem tetszett. A sor végén megtaláltam azt az aránylag olcsó csukát, ami valahogy más volt, mint a többi. Gondolkozás nélkül megvettem, és rögtön fel is vettem.

Este fele, amikor már sötét volt, körülbelül kilenc óra lehetett, meguntam a sétálgatást, és alaposan átgondoltam a dolgokat, arra jutottam, hogy mekkora paraszt voltam! Bocsánatot kell kérnem tőle! Méghozzá azonnal!
Azt sem tudtam hol vagyok, csak szaladtam arra, amerre a szállodát képzeltem. Mondott valamit tegnap, hogy melyikben szállnak meg, de nem nagyon emlékeztem a nevére. Egy kis bolyongás után eszembe jutott, és célba vettem a helyet.

Berobbantam az ajtón, és megláttam Billt a recepciónál ácsorogni. Nem vette észre, hogy valaki bejött, csak üres tekintettel nézte a portásasztalt. Gyönyörű arcán egy grammnyi smink sem volt, fekete nadrágban, és fehér ingben volt. Nem bírtam betelni a látványával. Az egész lénye annyira csodálatos. Feltölt energiával ha vele lehetek. Még mindig olyan furcsa és hihetetlen volt, hogy Ő engem akar. Pont Ő. Bill Kaulitz, a híres német rocksztár. Engem, ezt az egyszerű, csapzott gyerekkorú, kisvárosi lányt. De valahogy mégis így akarta a sors. Nem tudom, hogyan, nem is ez a lényeg. Hanem, hogy megtörtént. Szerettem minden hibájával együtt. Már nem is tudom, hogy hagyhattam el akkor régen.
Gyorsított léptekkel odamentem hozzá, és hátulról szorosan átöleltem. Kicsit meglepődött, hogy egyszer csak valaki átöleli a semmiből, de megismert, felém fordult és viszonozta a szorításomat.
-Sajnálom! Hülye voltam.. -Mondtam ki gyorsan. Egymásra néztünk és mosolyogtunk. -Nem kellett volna elhagyjalak egy béna iskoláért. -Féltem, ha most megcsókolom, annyira nekiesek, hogy nem tudok majd róla leszállni, és itt mindenki előtt fogom letépni róla az összes ruháját. És megcsalom Richardot.
-Miért nem tudlak már megunni? -Hadartam el gyorsan, és már kész, neki is estem. Úgy magamhoz rántottam, hogy féltem, hogy eltöröm a bordáját. Majd' megőrültem, amikor a nyelv piercingje végigsiklott ajkamon.
-Arra gondoltam.. -Átkarolta a csípőmet, és szédítő mosollyal nézett a szemembe. -Elmegyünk vacsorázni valahova?
-Persze! -Vágtam rá gyorsan. -Mehetünk is!
-Váárj! Még fel kell menni a tárcámért.
-Dehogy kell! Nem engedem meg, hogy bármit is fizess! Szóval gyere! -Megvonta a vállát, megfogta a kezem, és kisétáltunk a hotelból. Először nem tudtuk merre kéne menni, még azt sem, hogy nem vagyunk-e kicsit feltűnőek, de végül arra jutottunk, hogy kit érdekelnek a paparazzik? Senki sem ronthatja el az esténket. Találtunk, egy nem túl puccos, jó hangulatú éttermet. Az árlista is tetszett, szóval bementünk. Leültünk egy eldugottabb asztalhoz, a helység sarkába. Kis, kör alakú asztal, mellette két székkel, pont egymással szemben ültünk.
-Tudod mi van nálam? -Vigyorgott Bill. Azt hittem, valami idegesítőt fog mondani, például cigi, vagy a pénze.
-Biztos, hogy tudni akarom? -Kérdeztem vissza félve.
-Tuti. -Hatásszünet. -Fényképező.
-Nanee.. -Kicsit zavarban voltam, mert az is egy nemkívánatos tárgy volt.
-Itt van a zsebemben. -Turkálni kezdett a zsebében, hogy megmutassa a gépet.
-Elhiszem, nem kell elővenned. -Miután kimondtam az utolsó szót, meg is bántam. Még annál is vörösebb lettem, mint voltam, és legszívesebben az asztal alá bújtam volna. Nem.. Inkább mégsem.. Az is furcsa lett volna.. Mint az amerikai filmekben. Az asztal alá bújik a csaj.. Najóó.. Hagyjuk. -Miért csak az én fantáziám ilyen piszkosul perverz?!-Motyogtam magamban.
-Még nem venném elő ha lehet. Legalábbis közterületen. -Kajánul vigyorgott, annyira, hogy kivillant a tökéletes fogsora. Inkább az étlap mögé bújtam. Igazából nem akartam enni, csak inni egy kávét, vagy hasonlót.
-Tulajdonképpen te mit kérsz? -Toltam elé az étlapot.
-Még meg sem néztem, de szerintem semmit. Nem vagyok éhes. -Kényelmesen hátradőlt.
-Akkor minek jöttünk ide? -Kiismerhetetlen ez az ember.
-Azt hittem nem ettél egész nap.. Meg.. Rég romantikáztunk. Hiányzik a romantika. -Azt hittem, már sosem fogja egyikünk kimondani...
-A számból vetted ki a szót. -Fellélegeztem, hogy "Na végre!"
-Mást is kivennék. -Vigyorgott, és az asztalon lévő virágot kezdte piszkálni, amikor megjelent a pincér.
-Üdv! Választottak? -Nem akartam mondani, hogy "Kössz, nem vagyunk éhesek.." ezért inkább az első dolgot amit megláttam az étlapon, kimondtam.
-Duplatálas disznósületet kérünk. -Észre sem vettem, mit mondtam, csak akkor amikor Bill ijedten nézett rám. -Izéé... Bocsánat, az egyel azalattit olvastam.. Szóval.. Pizza.. Őőő.. Valamilyet, amin nincs hús. -Nyögtem ki végül.
-Rendben, rögtön hozom. -Azzal visszament oda, ahonnan jött.
-És ha van rajta brokkoli? -Idegeskedett Bill.
-Brokkoli? A pizzán? -Nevettem.
-Igen, képzeld, láttam már olyat.
-Ne idegeskedj. Nyugi.. Úgysem lesz rajta. -Megfogtam a kezét, amit az asztalon pihentetett, és nekem már ez is 'olyan romantikus volt'. Az egész lénye lázba hozott, amikor csak ránéztem. Bámultam a kezét..Elég furcsa.. A filmekben a szerelmesek egymás tekintetében vesznek el, de én a kezében gyönyörködtem, amíg Ő próbálta felvenni a szemkontaktust.
-Olyan szép kezed van.. Annyira tetszik. Olyan kis eres. -Még mindig megbabonázva néztem az egyedülállóan tökéletes kezeit.
-Nem csak a kezem eres. -Mondta és megköszörülte a torkát. Felvont szemöldökkel ránéztem.
-Most nagyot nevettem. -Vigyorogtam, mert ez azért mégis egy vigyorgós megjegyzés volt. Még beszélgettünk, amikor kihozták a pizzát. Bill elvett belőle egy szeletet, és beleharapott egy milliméternyit. Én nem voltam éhes, ezért nem ettem.
-Én mondtam, hogy nem lesz rajta Brokkoli.
-Most az egyszer igazad volt.
-Egyszer? -Oldalra pillantott, és kiszúrt két gyanús ürgét, akik egy pár asztallal arrébb lestek minket. Közelebb hajolt, és a fülembe súgta:
-A paparazzik már bemértek. -Gyorsan megfogta a kezem, és kisétáltunk az étteremből.
-De.. Nem.. Nem is fizettem ki.. -Aggodalmaskodtam.
-Nem baj, egyszer el lehet lógni. -Vigyorgott, és átkarolta a derekam.
Lesétáltunk a partig. Ott lekaptam a cipőm, mert már zavart, és mezitláb sétáltam tovább a homokban.
-Nem veszed le?
-Mit? -Nézett rám Bill kajánul.
-Ahhj.. A cipődet. -Nem válaszolt, csak levette a cipőjét Ő is. Régen sétáltunk már csak így, ketten 'Hand-in-Hand'. Hiányoztak már ezek az együtt töltött percek. Nagyon régen találkoztunk, és nekem már az is felért egy gyors orgiával, ha ránézhettem az arcára, amit a éjjeli holdfény világított meg.
Amikor már messze jártunk, lefeküdtünk a homokba, nem messze a víztől. Hozzábújtam, a fejemet a mellkasára hajtottam, Ő pedig átölelt, és csak beszélt, beszélt. Én nyugodtan hallgattam, bár fogalmam sem volt, miről magyaráz épp, csak azt tudtam, hogy élvezem a lágy hangját, ahogy mindenféle dologról órákat képes beszélni. Szerintem kiszúrta, hogy nem figyelek, mert amikor válaszoltam, hogy "Uhumm.. Persze.. Igazad van.." abbahagyta a beszélést, és halkan nevetett.
-Ööö.. Boccs, mit is mondtál? -Rázódtam vissza az életbe.
-Azt, hogy szerinted milyen lennék, ha egyszer hagynék magamon borostát? -Tovább nevetett, mert 'most lebuktam'.
-Hátőőő.. Biztos ugyan olyan jól néznél ki.. Téged nem lehet elrontani.
-De most komolyan. Te még nem fantáziáltál azon, még régen, amikor nem ismertél, hogy hogy nézhetek ki borostásan?
-Nem nagyon.. Miért, te igen?
-Hát..
-Szoktál magadról fantáziálni?
-Csak néha.
-Na, akkor megosztok veled valamit.. -Vigyorogtam.
-Tudom mit. Azt, hogy régen az volt az elképzelésed, hogy ha te lennél én, akkor mit csinálnál..
-Na, mit?
-Fizetnie kéne az embereknek, akik a társaságodban lehetnek, egész nap magadat néznéd, és persze amint meglátnád magad, elájulnál. A nagykorú részekről nem beszélnék.
-Ohh, mi van Billike, kicsinek érzed magad? -Vigyorogtam.
-Ééén? Soha. Nem inkább neked kéne kicsinek érezned magad? -Hirtelen fölém hajolt, majd rögtön ezután megéreztem magamon a teste nehezét is. -Pici vagy. -Rámmosolygott, majd hosszan megcsókolt. Magamhoz szorítottam, és átöleltem. Nem törődtünk a külvilággal, a fotósokkal, és az emberekkel, hogy esetleg rosszallóan néznek ránk, csak mi ketten léteztünk.
Négy néni állt meg mellettünk.
-Jó lenne fiatalok, ha nem a parton élnétek a nemi életeteket. Gusztustalan a mai fiatalság! -Kötözködött az egyik. Bill nem mozdult meg, úgy tett mintha észre sem vette volna a nyanya beszólását. Egy darabig én sem törődtem a nénikkel, de amikor már harmadszorra szóltak be, arrébbhúztam a fejem, és a nyanyákra néztem.
-Irigykednek? -Kérdeztem vissza. Duzzogtak egy sort, majd folytattam a mondókámat. -Irigykednek, hogy maguknak nincs az életükben egy ilyen tökéletes férfi?
-Az lehet.. -Szólt hozzá Bill is mosolyogva.
-Na, sicc! -Mutogattam a néniknek. Ők puffogva arrébb vonultak, és tovább szitkozódtak. Amikor már hallótávolságon kívül voltak, mind a ketten kegyetlenül nevetni kezdtünk.
-Nem is csináltunk semmi gusztustalant. Csak csókolóztunk.. -Vigyorgott Bill.
-Szerelmes vagyok beléd. -Bukott ki belőlem véletlen a vallomás. Még nekem is hirtelen volt. Bill nem válaszolt, csak mosolygott, és egy puszit nyomott az arcomra, majd felkapott, és a tenger felé szaladt velem. Én még mindig nevettem, és észrevehetően röhögő görcsöm volt. Majdnem nyakig bementünk a vízbe. Ijedten kapaszkodtam Billbe, mert ez a hideg víz hirtelen ért. Szorosan magához szorított, és a fülemet puszilgatta. Még mindig nevettem, de már sokkal halkabban, és normálisabban, mint az előbb.
-Hiideg van.. -Remegtem. Még közelebb húzott magához, már egy vízcsepp sem fért el közöttünk, úgy simultunk egymáshoz. A fejét a nyakamra hajtotta. Végighúztam a kezem a gerincén, amitől finom bizsergés kúszott a hasába, és gyermekien elmosolyodott.
-Miért nem mentettél meg sokkal előbb? -Súgta a fülembe. -Miért nem csókoltál meg előbb egy koncerten?-Elmosolyodtam.
-Tisztázzuk. Te csókoltál meg. Azért nem jöttem előbb... mert... hidd el. Ennek így kellett lennie. De.. Ha valamilyen módon visszamennénk a múltba, biztos, hogy előbb megtenném, ígérem. -Puszit nyomtam az ajkára. -De most hideg van.. Nem megyünk vissza a szállodába? Megfagyok.. -Bill nem válaszolt, csak lassan kijjebb evickélt a vízből. Amikor már kiértünk, elkapta a kezem, és a hotelig futottunk. Megállt a kapu előtt, és feszengve nézett rám. -Ööö.. Bemegyünk? -Néztem rá zavartan.
-Hát.. Nem.. Nem tudunk..
-Miért? -Sokatmondó pillantást vetett a vizes gatyájára, majd újra rám nézett. Megint rámjött a röhögőgörcs, de most visszafojtottam. -Oké, oké. Legyünk spontánok. -Bill elé álltam, és szorosan magamhoz húztam, majd megfordultam. Billnek háttal álltam, hátranyúltam, és szorítottam magamhoz a derekát. -Na, így senki sem fogja észrevenni, csak gyorsan be kell ugrani a liftbe. -Lassan elindultunk a lift felé, és gyorsan beszálltunk. Senki nem volt ott. Megnyomtam a 6. emelet gombját, az ajtó bezáródott, és én rögtön Billnek estem. Téptem a vizes ingjét, közben szívogattam a nyakát. Már félig le sikerült vennem az átázott ruhadarabot, amikor kinyílt az ajtó, de mi észre sem vettük. Egy gyerek lépett be rajta, és megnyomott egy gombot. Meglepetten figyelte a jelenetet, ahogy Billt a lift falának paszírozom, hevesen csókolom, és szedem le róla a ruhát. Nem tagadom, gyerek fejjel, főleg egy 5-6 évesnek ijesztő látvány lehetett. De persze mi nem vettük észre... Rátenyereltem egy csomó nyomógombra, hogy ne nyíljon ki az ajtó, és ne jöjjenek be bámészkodó turisták. Hirtelen Bill magához vont, majd megfordult velem, így én nyomódtam neki a lift falának. Sikerült levennem az ingjét, és ledobtam a földre, csakhogy a föld a bámuló gyerek feje volt. Még mindig nem vettük észre hogy ott van. Egy pillanatra sem engedtük el egymás száját, csak akkor, amikor Bill levette rólam a pólómat. Éreztük, hogy a lift megállt. Gyorsan a földre pillantottam, lehajoltam, hogy felvegyem az inget a földről, amit már a gyerek ledobott a fejéről, és behúzódott a sarokba. Akkor nyílt ki az ajtó, amikor a földön térdeltem, mert nem tudtam volna úgy felvenni a ruhadarabot, hogy lehajolok, mert ez így egyszerűbb volt. Ahogy nyílt a VI. emeleten az ajtó, egy idős-néni-csoport bámult minket kikerekedett szemekkel. Ezt sem tagadom, ez is ijesztő látvány volt, főleg egy 60-70 évesnek, hogy Bill felső nélkül, erős izgalmi állapotban liheg, hogy lenyugtassa magát, és sikerüljön kiszállnia, és még a gatyája is ki van gombolva, miközben én előtte térdelek - persze csak azért, hogy felvegyem a leesett inget -, de ezt a nénik nem tudhatták, valami egészen másra következtethettek, mivel ha letérdeltem majdnem a csípőjéig értem, amit még csak most sikerült észrevennem. Szintén felső nélkül voltam, a kezemben egy inggel. Szóval a nénik csak bámultak, az egyik el is ejtette a botját. Szerencsére időben észbe kaptam, felugrottam, megragadtam Bill karját, és kirántottam a liftből, mintha észre sem vettük volna a néniket, szaladtunk a szobánk felé.
-Szeretkezni fogunk, elnézést! –Kiáltottam vissza bocsánatkérően, majd Bill a zsebében kezdett turkálni.
-Nincs meg a kulcs.. -Nyüszítette összeszorított fogakkal. Gondolkodás nélkül megnéztem, hogy a szomszédos szoba ajtaja nyitva van-e. Hát nem volt.. Ezért végignéztem az összes ajtót az emeleten, és csak a szemben lévő szobáé volt nyitva. Belöktem rajta Billt, és becsaptam az ajtót.
Bill már a lepedőt szorította görcsösen, teste elemelkedett az ágytól. Már csak egy boxer volt rajta, az ajtóban lerángattam róla a gatyáját. Már nem bírt magával, átkarolva kereste meg melltartóm csatját, majd kioldva azt, eldobta a szoba egy sarkába. Gyorsan maga alá fordított, majd csókolgatni kezdte a nyakam, közben levette a gatyámat is.
-Egy pillanat... Megkeresem az óvszert. –Nyögte néhány pillanat múlva Bill, majd a gatyájában kezdett kutakodni. Egy pillanat alatt visszarántottam az ágyra, és lehúztam róla a boxerét. –Még egy picit bírd ki Életem... -Próbált visszakúszni a gatyájához, de semmi esélye nem volt, olyan erősen szorítottam, mint egy kígyó.
-Billaconda! -Nevettem fel, amikor hozzáértem az érzékeny testrészéhez. -Elneveztem.-Bill csak mosolygott, majd hirtelen megéreztem magamban. Csípőnk egyszerre mozdult, nem csak testileg voltunk egyek, lelkileg is. Nem tudtam hogy öleljem, ahhoz, hogy tudja, mennyire szeretem. Megremegtem amint Bill nyelvét megéreztem a számban és szinte a karjaiba szédültem.
Lecsuktam szemeim és nem nyitottam ki, csakis az érzékeire akartam támaszkodni.
Éreztem ahogy végigcsókolta a nyakam, nem hagyva ki egyetlen centimétert sem.
Ezek a csókok észveszejtően jók voltak de mégsem nyitottam ki a szemem.
Nem kevés út volt mögöttünk tele nehézségekkel és buktatókkal, csapdákkal és kétségekkel.
Senki sem értené meg ezt a bonyolult kapcsolatot, ami kétségkívül kitartó, érzelmes, és örök.
Bill ismét arcomhoz ért és félresöpörte az aránylag száraz hajtincseimet arcomból.
-Szeretlek. -Mondta.
Mozdulatai először kínzóan lassúak voltak növelve ezzel mindkettőnk élvezetét.
Közben csak csókoltuk egymást, vadul és szenvedélyesen. Izzadt testünk szorosan egymáshoz tapadt, lélegzetet is egyszerre vettünk.
Azt kívántam, bárcsak sose lenne vége. Hogy mindig legyen egy újabb szó, egy csók, egy újabb kéjes érintés,egy újabb vad mozdulat. De már nem voltunk urai önmagunknak. A mozdulatok egyre gyorsultak ahogy nyögéseik is egyre hangosabbá váltak. Mígnem szinte egyszerre tört ránk az édes beteljesülés.
Bill gerincén áramütés szerűen vágott végig a lüktetés bejárva teste minden porcikáját.
Teljes erőmmel Billbe kapaszkodtam. Ő lihegve borult mellkasomra és sokáig csak hallgatott. Nem tudtuk kiélvezni az egymás karjaiban töltött pillanatokat, mert az ajtó kivágódott, és két morcos egyed lépett be rajta.