If We Ever Meet II. 3.

Sziasztok!

Először is, köszönöm, hogy attól még, hogy nagyon ritkán van csak rész, és nem is szoktam kommentet írni sehova, még mindig megvan a napi 50 látogató! Ezzel csak az a baj, hogy nem tudom, hogy az az 50 csak véletlen talál ide nap mint nap, vagy pedig olvassa is az írásomat.. Szóval, ha nem nagy gond, akkor írnátok egy rövid szöveget, akár chatbe, akár kommentként? Elég annyit, hogy "itt vagyok", csak tudjam, hogy van kinek írnom.

És köszi Heni, hogy jeleztél! :) Jó olvasást!

A két, egyébként is ideges emberke szikrákat szóró szemekkel néztek minket. Annyira lesokkoltam, hogy nem tudtam megmozdulni, csak majd' megállt a szívem, és remegtem. Segítségkérően Billre néztem, akinek a pofázmánya olyan volt, mintha kihipózták volna, és ugyan olyan szemekkel bámult rám. Nagyot nyeltem. Nem jött ki egy hang egyikünk torkán sem. A pillantásomat az emberekre kaptam. Egy férfi és egy nő.. A nő egy látszólag nem drága, ezüst színű táskával a karján, egy rövid, ugyancsak ezüst színű koktélruhában, felcsatolt sötétbarna hajjal, és hosszú szürke fülbevalóval dőlt neki a falnak. A pasi, fekete öltönyben, hozzáillő fekete vászon nadrágban, és csúcsos orrú cipőben, gyilkolásra kész tekintettel nézte a nőt. Még mindig le voltam fagyva... Ahogy a levegő is, mint a Windows.
-Maguk meg mi a retkes faszt csinálnak itt?!! -Üvöltött a férfi. Gyorsan magamra kaptam a takarót, és kiugrottam az ágyból. Billt magam mellé rántottam, és őt is eltakartam.
-Jéé, mi meg hogy kerültünk ide? Hööö.. Furcsa.. -Próbáltam kezelni a helyzetet, de nem a legjobb ötlettel.
-Tűnjenek innen!! -Toporzékolt a pasas.
-Ő itt a férjem! Bemutatom Alen-t, a kedvesemet, aki nem tud semmi, csak üvöltözni! És még a nászutunkat is elcseszte! Mert flörtölgetni jó a pincérnővel, ugye drágám?! -Fordult szembe a nő, üvöltözve a 'férjével'.
-Most mi a szar bajod van? Az miért flörtölés, hogyha megjegyzem, hogy szép a szeme?!-A pasi is szembefordult a feleségével, és kitárta a karját.
-Miért flörtölgetés? Nekem persze nem tudtad volna mondani, igaz?! És a másik! Amikor 'beszélgettünk' az esküvőnk előtt! Emlékszel?! Azt mondtad nagy a seggem!
-Nem mondtam! Te mondtad! "Drágám, ugye hogy nagy a fenekem?"
-Igen, és te erre úgy válaszoltál, hogy "Igen édesem!" -A házaspár már nem is foglalkozott velünk, szerencsétlen "vendégekkel" akik csak szégyenkezve álltak, egy kis takaróval eltakarva.
-Ki tudunk közöttük surranni? -Súgtam Billnek.
-Próbáljuk meg... -Magunkra csavartuk a takarót, és elindultunk az ajtó felé. A pár még mindig egymásnak esve üvöltözött, észre sem vették, hogy elmentünk mellettük. Már a kilincsen volt a kezem, amikor a pasi megszólalt:
-Maguk meg hova mennek?!
-Hát.. Hát.. -Hebegtem, mert nem tudtam értelmesebbet mondani.
-Most azonnal lemegyek szólni a szálloda igazgatójának! Nagyon megbánják, hogy bejöttek ide! -Már indult az ajtó felé, de Bill elé állt.
-Várjon! Nem lehetne máshogy elintézni? -Kérdezte feszengve. A férfi egy darabig csak szúrós szemmel nézett, hol Billre, hol rám.
-Hogy? -Bill összedörzsölte a mutatóujját, és a hüvelyket, jelezve, hogy pénzzel. -Ááá, értem. -A férfi hangja nyugodtabban csengett, a nőnek pedig felcsillant a szeme, és pénzéhes vigyor ült ki az arcára. Legszívesebben leharaptam volna a fejem, utána összevertem volna magam, hogy ilyen helyzetbe hoztam Billt. -De.. Nem hinném, hogy magának lenne annyi pénze, amennyi nekem kell. -Vonta fel az egyik szemöldökét.
-Alen! -Fogta meg a nő a férje vállát. -Ne kötözködj!
-Nyugi Susan. -A nőre pillantott. -Szóval.. -Nézett újra Billre. -Nagyon sokba fog ez magának kerülni.
-Nem baj. Csak ne tudódjon ki..
-Miért, ki maga? -Eltakartam a kezemmel (azzal a kezemmel, amelyik épp nem a takarót fogta) az arcom, és magamban szitkozódtam, hogy vannak még ilyen hülyék.
-Nem lényeges, csak ne tudja meg senki. Ha lehet...
-Megbeszéltük.. De csak ha most azonnal elővarázsolja a kest.
-A szobámban van.. Szemben.. Át kell mennem érte.. -Mondta szaggatottan.
-Rendben, de a nőcske itt marad. Hogy legyen miért visszajönnie. -A pasi magához rántott, majdnem leesett rólam a takaró, de erősen fogtam, ezért sikerült megmenekülnöm egy még szánalmasabb helyzettől.
Bill ijedten rám pillantott, majd bólintott, és a földet nézte.
-Felöltözhetnék? -Nézett a gatyájára.
-Csak tessék. -Csak egy takaró volt nálunk, ezért kiszedtem a karom, a férfi szorításából, és takarva magunkat elbotladoztunk Bill gatyájáig. Felvette, és megkerestük az én ruháimat is.
Miután felöltöztünk, visszadobtuk a takarót az ágyra, és Bill megtalálta a kulcsot a hátsózsebében, majd átment a szobánkba. Nekem ott kellett maradnom a nagyon furcsa párral egy szobában. Ideges voltam, és úgy éreztem, hogy egy gusztustalan szemét állat vagyok, amiért Billnek fizetnie kell, nagyrészben miattam.
Pár perc múlva visszajött a tárcájával.
Az ingjét nem találtuk meg, valószínűleg eldobtam a folyosón, az egyik ember meg elvette. Nem tudtam a cselekményre koncentrálni, hogy éppen mi történik, mert majdnemhogy csorgó nyállal néztem Bill meztelen mellkasát.
-Mennyi is kell? -Állt szembe a pasassal Bill. Kivett egy hatalmas összeget (körülbelül 0,5 éves fizetésem) és vigyorgott.
-Ennyi elég lesz. -Bill csak forgatta a szemét, és elrakta a tárcáját. -Mehetnek. Nem tudódik ki. De lenyomozom ki maga. Tetszik a pénze. -Nem volt nehéz lenyomozni, "ki Ő".
-Bill Kaulitz, ne fáradjon. -Sóhajtotta Bill, majd kiment az ajtón. Mentem utána, mint egy pincsi kutya. Féltem, hogy most nagyon le leszek baszva, esetleg... Najó, a legrosszabbra még csak gondolni is borzalmas.
Hangos csapódással csukódott be a szobaajtó. Megálltam előtte, és félve fürkésztem az arcát. Egy darabig nem szólt csak a fejét fogta. Szörnyen éreztem magam, hogy ki kellett emelnie egy csomó dollárt a tárcájából. Nekem már az is fájt, ha egy, egyetlen egy eurót költ rám, nemhogy ennyit...
-Ez.. -Rám nézett. -Váratlan volt.. -Cinikusan felnevettem, mondhatni hisztérikusan, mert kicsit megnyugodtam, vagy inkább levezettem a stresszt a röhögéssel.
-Nekem mondod?!
-De legalább nem lesz mint csámcsognia a médiának. -Mosolygott. Szerintem nem fogta fel a helyzet jelentőségét.
-Nem lesz min csámcsognia? Hahó! Ez az ember amilyen pénzéhes, ha leesik neki, hogy te vagy Bill Kaulitz, rögtön szalad a legnagyobb pletykalaphoz beköpni! Mi van Schätz, beszívtál? -Mondtam magamban.
-Ilyet még nem csináltam. -Tovább vigyorgott. -Egyszer mindent ki kell próbálni.
-Hát persze, nem jöttem volna rá egyedül, hogy ilyet még nem csináltál! Mivel arról én is tudnék. Megint csak Hahó! Én voltam neked az első, és egyenlőre az egyetlen, szóval csak emlékeztem volna rá, ha másnak a hotel szobájában szexelünk. -Még mindig csak a gondolataimban beszéltem, mert inkább nem mondtam ki hangosan.
-Komment?
-Ez valami jel.. Háromszor láttak meg minket egy nap.. A parton, a Liftben, és most ott..
-Ez csak egy volt. Úgy értem, a parton, és a liftben csak csókolóztunk. Vagyis.. A parton csak csókolóztunk, -Hangsúlyozta ki a 'Csak' szót. -a liftben már nem csak..
-Téptük egymásról a ruhát, igen.. -Javítottam ki.
-És a szobában volt a végkifejlet.
-Láttad a fejüket? -Kitört belőlem a visszafojtott nevetés, ahogy Billből is.
-Hogy veszekedtek. A friss házaspár.. -Közelebb mentem hozzá, és átöleltem.
-Sose házasodjunk össze. -Mosolyogva hozzábújtam, mert nem gondoltam, hogy rosszat mondok, vagy hasonló. Bill savanyú képet vágott, és megborzongott. Ebből persze nem sokat érzékeltem. Én és az okos ötleteim, fogtuk magunkat, és elsétálgattunk a pénztárcámig. Ott kivettük az összes pénzemet, és visszasétálgattunk Billhez.
-Tessék.. -Nyújtottam át neki a "csekélyke" összeget.
-Nem kell, hagyd.
-De!
-Nem!
-De!
-Nem!
-De!
-Nem! -Már nem válaszoltam, csak a zsebébe gyűrtem a pénzt, és győzedelmesen mosolyogtam.
-És most egy kicsit utána nézek valaminek a neten. Használhatom a gépedet? -Mintha elfelejtettem volna, az előbbi incidenst a szomszéd szobában, keresni kezdtem a Laptopját.
-Persze. -Leült az ágyra, és nagyot sóhajtott. -Olyan fáradt vagyok. -Melléültem, és beüzemeltem a gépet.
-Nekem mondod? Egész nap járkáltam, ide-oda.
-Én a lépcsőn járkáltam ide-oda. -Cinikusan vigyorgott, majd átkarolta a derekam. A hipermodern Apple laptop közben betöltött. Felmentem a netre, nem akartam mondani Billnek mit keresek, ezért a nagyon régen (körülbelül szeptember 13.-a óta) látogatott közösségi portálra mentem fel. Annyira régen néztem, hogy a jelszót is csak több próbálkozás után sikerült beírnom.
-Ilyen nehéz a jelszavad?
-Szívesen elmondom, de nem tudod megjegyezni.. -Mondtam, és fel sem pillantottam a kijelzőről.
-Oké, próbáljuk meg.
-'div.post img.imgright12px' Biztos érted honnan idéztem? -Ez tulajdonképpen a Css szerkesztéshez való kód egy része.
-Ööö.. Persze.. Igen.. Én is ismerem.. -Bizonytalanul csengett a hangja. Tudtam, hogy még csak nem is hallott a Cssről.
-Kedvesek ezek a fanok.. Szeretem Őket.. Komolyan. -Húztam a szám, amikor megláttam a kedves megjegyzéseket az üzenőfalamon. -Ezt bírom.. Mindenki ellenem van, hogy mekkora szar vagyok, meg satöbbi, és azt mondják, hogy nekik kéne itt lenniük.. Szánalmas. Abba nem gondolnak bele, hogy velük ugyan ezt csinálnák, és nekik ez ugyan úgy fájna. Speciel engem nem zavar, mert érzelemmentes vagyok, az ilyen kis senkik felé. Mert én nyugodtan mondhatom, hogy vagyok Valaki, mert egész életemben tanultam, és most tessék, vörösdiplomás leszek. Köszönöm Suzie, elérted magadnak.
-Jóó, nyugi, nem a világ vége. -Bill sejtette, hogy miket fognak nekem kiírni. Amíg Ő engem nyugtatgatott, gyorsan lezártam az üzenőfalra való írásokat, idegeneknek, és minden egyéb ismerősi jogot is megszüntettem. -Az a fontos, hogy itt vagy, és szeretlek. Ne érdekeljen, hogy mit gondolnak mások. -Átölelt. Imádtam, hogy mindig meg tud nyugtatni, akár egy mondattal, vagy érintéssel is.
-Csak nem féltékeny vagy?-Mosolygott.
-Csak egy kicsit.. Félek, hogy valaki elvesz tőlem..-Hozzábújtam. Olyan jó volt mellette.
-Senki nem vehet el tőled. Senki más nem érdekel, és soha nem is fog. Csak téged szeretlek, és veled, egyedül veled akarom leélni az életem. -Még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Bill Kaulitz, az a Bill Kaulitz, akiért lányok milliója van oda, köztük én is, egyszer ezt mondja..
"Veled akarom leélni az életem!" Ez a mondat, mámorosan visszhangzott a fejemben.
-Én is kicsim. Csak veled! -Ő volt az én mindenem. Az összes hibájával -márha volt egyáltalán- együtt, minden porcikája, minden mondata, és pillantása az életemet jelentette. Ha Ő nem lett volna, talán én sem lennék. Egyszerűen szeretem, nem tudom máshogy kifejezni.
Amikor visszatértem a géphez, persze rögtön ráakadtam a képre, Lies Angeles oldalán.
-Háá.. Tudtam. -Ördögi vigyor ült ki az arcomra, és valami gonosz tervet forraltam.
-Ez mi? -Engedett el Bill.
-Semmi, csak épp a kávémra vártam, amikor odajött egy ilyen gusztustalan izomtorony.-Ahogy kimondtam az 'izom' szót, megborzongtam. -És lekaptak vele a fotósok. Na, hogy megmondtam magamban, hogy tuti befutó sztori lesz.. "Suzie megcsalja Billt, egy hústoronnyal."
-De.. Nem.. Ugye? -Halál félelemmel az arcán, halkan fürkészte a tekintetem.
-Úristen! Dehogyis! Mit gondolsz te rólam?! -Ez tárgytalan kérdés volt.. Egyszer már 'megcsaltam', de azt nem nagyon mondhatjuk annak... -Miért csalnálak meg egy ilyen ízléstelen, izmos emberszabásúval? Meg úgy egyáltalán minek csalnálak meg?! -Kicsit felemeltem a hangom, mert utáltam, ha az emberek nem biztosak az érzéseimben.. Vagy nem nekem hisznek, hanem egy béna paparazzinak.
Bill nyugodtan fellélegzett. Újra átölelt.
-Akkor jó. Megnyugodtam..
-Soha sem foglak megcsalni. Soha. Érted kicsim? Soha! -Lecsuktam a laptopot, és melléfeküdtem. Elfelejtettem említeni neki, hogy van barátom... -Hol van a fényképező? Megnézzük a képeket? -Bill bólintott, felállt, és keresni kezdte a gépet. Benézett minden fiókba, a táskáiba, a gatyák zsebébe. Sehol nem volt. Segítettem neki keresni, de nem találtuk.
Háromnegyed óra, és egy egész szoba felforgatása után, csak nem lett meg a gép.
-Ugye nem hagytad el? -Takartam el az arcom, a tenyeremmel.
-Nem, nem, nem! Nem hagyhattam el! -Fel-alá járkált a szobában, a fejét fogva. -Átnézek a szembelévő szobába. Hátha otthagytuk.
-Megyek veled. -Átmentünk a másik szobába. Csak a nő volt ott. -Elnézést, de szerintem itt hagytuk a fényképezőnket.. -Löktem félre a nőt.
-Nem, itt nem hagytak semmit. Suzie, és Bill. Mostmár tudjuk kik maguk! -Egyik kezét csípőre tette, a másikkal pedig össze vissza mutogatott. Kicsit csücsörített is, amikor befejezte a mondandóját.
-Hülye ribanc.. -Súgtam halkan.
-És leszerveztünk egy találkozót egy újsággal. A férjem épp most találkozik velük.-Majdnem elnevettem magam amikor elmondta.
-Ilyen béna, elmondja a kis titkukat? Idióta.. -Vigyorogtam magamban. Ránéztem Billre, akinek már tényleg, többszörösen hipózott színre váltott. Úgy állt ott, mint aki most tudta meg, hogy minden számára fontos ember meghalt.
-És elmeséljük az újságnak, hogy mit csináltak a szobánkban. -Még mindig azzal a ribancos arckifejezéssel állt ott az a nő. Bill, pedig még mindig ledermedve, holt sápadtan, nekidőlt az ajtónak. Kezelnem kellett a helyzetet. Durván meglöktem a nőt, és véletlen Billt is, mert kirohantam az ajtón, le a recepcióhoz.
Körülnéztem, hátha megtalálom az egyedeket, de nem láttam őket sehol. Bementem a hotel éttermébe, mert gondoltam ott vannak. Milyen igazam volt. Hát persze hogy ott voltak.
Tankként közeledtem feléjük, és amikor már elég közel voltam, az újságíró kezében megláttam, az elveszettnek hitt fényképezőt.
Szinte éreztem, hogy földbe gyökerezik a lábam, és szinte hallottam, ahogy magamban lassan, szaggatottan kimondom "-Te-jó-isten!"