Mostanában gyorsan hozom a részeket.. Meglepő.;) Ez ebben az évben az utolsó bejegyzésem (szerintem) ezért mindenkinek Boldog Újévet és eseménydús Szilvesztert kívánok!:D Ja, és jó olvasást!;)
-A kit?! Mit?! Mi?! Hogy ő?! -Meresztette rám a nagy zöld szemeit Lora.
-Igen, kicsim. Suzie az ikertestvéred. Hosszú lenne most mindent elmesélnem. Ez egy végtelen történet. -Húzta a száját apa, majd besétált a konyhába, magunkra hagyva minket.
-Lora? -Kérdeztem félénken. -Ezt az értelmes kérdést.. -Jegyeztem meg magamban.
-Én ezt nem hiszem el! -Túrt bele az ugyanolyan szőke hajába mint az enyém. -Ezt.. nem értem! Hogy történhetett, hogy nem tudtam róla? Pedig.. én mindenről tudok!
-Én eddig azt hittem, hogy egyke vagyok.. Az apám pedig lelépett Missouri-ba, és éli a gazdag életét.. Leglábbis ezzel tömték a fejem.
-De akkor.. mi a vezetékneved?
-Reinhardt.
-Ezt nem hiszem el! -Kiáltotta el magát, majd hirtelen a nyakamba ugrott, úgy, hogy majdnem hanyatt estem. Viszonoztam az ölelést, bár amikor meglátott nem azt olvastam le az arcáról, hogy a nyakamba fog ugrani, hanem sokkal inkább azt, hogy irritálom.
-Annyira vágytam egy testvérre, akinek elmondhatok mindent! El sem tudod képzelni! És most felbukkansz, amikor a legnehezebb időszakomon megyek át, és mindent elmondhatok neked! Annyira, de annyira örülök neked! -Ölelgetett tovább. Le sem tudom írni, mennyire meglepődtem ezeken a mondatain. Én nem szoktam így kitárulkozni az embereknek. Inkább csendben hallgatom amit mondanak, úgy, hogy rólam véletlenül se derüljön ki semmi. -Nagyon jóban leszünk! Gyere, körbevezetlek a házban! -Ragadta meg a kezem, és maga után rántott. Azt rögtön észrevettem, hogy ennek a lánynak súlyos szeretethiánya van.
Először a nappalit mutatta meg. Ízlésesen egyszínű volt minden. Világosbarna bútorok, a falak tele képekkel. Ahogy láttam eredeti festmények voltak, szóval ahhoz biztos, hogy kellett egy pénztálca.. A többi designer cuccról ne is beszéljünk.. Az óriási tv már csak játéknak számított abban a nappaliban. Alig volt időm teljesen körülnézni, már rángatott is át a szobájába. Amint beléptünk, lefagytam. Mintha a saját szobámba léptem volna be. Kicsit nagyobb volt, de a berendezés szinte ugyanaz. Poszterek, képek, feliratok, papírcetlik a falon, az ágyra hanyagul rádobva a takaró, és a párna, könyváradat a polcokon. Felfedeztem azt is, hogy a poszterek szinte ugyanazok voltak, mint az én szobámban. Greenday, Bon Jovi, Alice Cooper, Ellie Goulding, Train, Audrey Hepburn és néha még egy-két Pink Floyd. A feliratok sem különböztek az enyémektől.. az álmairól szóltak, és a vágyairól. Az életcélok, és minden, amit el akart érni. -A szobád... -Suttogtam. -Olyan, mint az enyém.. -Teljes ámulattal fordultam körbe. Úgy éreztem, mintha otthon lennék.
-Ezt.. hogy érted?
-Teljesen ugyanazok a dolgok vannak benne. A poszterek, az írások.. minden..
-Ez furcsa.. pedig mindent én találtam ki.. mármint.. a sulimban senki sem szereti ezeket a zenéket. Az álmaim pedig.. csak álmok.. -Vonta meg a vállát szomorúan. Igaz, én is így voltam vele.
-Ha elég erősen hiszel benne, és tényleg akarod, egyszer meg fog valósulni.. -Karoltam át. -Legalábbis azt hiszem.. -Hogy terelje a témát, leült az ágya szélére, és rám vigyorgott.
-Lora.. -Kezdtem bele egy hosszúnak ígérkező beszélgetésbe. -Igazából azért jöttem, mert.. van egy barátom, aki nagyon rossz lelkiállapotban van.
-Barátod? Rossz lelkiállapotban? -Vonta fel a szemöldökét gyanakodva.
-Igen.. És őszintén szólva megsajnáltam, mert egy haláli rendes srác, és nem érdemli meg, hogy ennyire kilegyen.
-És én hogy jövök a képbe?
-Jó, rendben, a lényegre térek. Tom Kaulitz! -Hadartam el a nevet. Lora lehajtotta a fejét, és a kezét tördelte.
-Ismered.. To.. T.. Tomot?
-Igen.
-Hogy van?
-Nem jól. Hiányzol neki, és nem érti miért hagytad ott.
-Elmesélte?
-Igen.
-Ez.. nagyon bonyolult.. komplikált.. és hosszú.
-Van időm.. Hugi? Vagy idősebb vagy? -Ültem le mellé és bátorításképpen átöleltem.
-Biztos, hogy van ilyen sok időd?
-A buszomat már úgyis lekéstem, úgyhogy az már mindegy mikor állítok be Billékhez, hogy ne kelljen az utcán aludnom. -Mosolyogtam.
-Rendben, akkor elmesélem. Én tényleg, nagyon szerettem Tomot. Illetve.. azt hiszem, még mindig. Nem csak hiszem, biztos vagyok benne! Szóval.. minden rendben volt köztünk, imádtam, és nem is kívánhattam volna jobbat nála. Ő volt az életem. Amikor csak rá gondoltam, minden világosabb és gyönyörűbb lett. Olyan volt ő nekem, mint a drog. Egyszerűen rászoktam, és mindig kellett belőle egy dózis, különben ráeszméltem, hogy milyenek is a barátaim, és milyen a nevelőanyám. Amikor odamentem hozzá autogrammot kérni, már nagyon régóta tetszett, csak nem mertem megszólítani. Csak nagyon sok idő múlva. Azután a koncert után elkérte a telefonszámomat, és már másnap találkoztunk. Nagyon izgatott voltam, de apáméknak nem mondtam el, mert tudtam, hogy nem engednének el. Amikor régebben meséltem róla, mindig csak gúnyolódtak, és undorral a képükön tettek megjegyzéseket rá, hogy Ő csak egy agyatlan gitáros, aki tíz év múlva a kukák mellett fog kéregetni, és vénásan szúrni a drogot. Én persze mindig visszavágtam, és így alakultak ki a viták. Amikor összejöttünk, én mindig ellógtam. Mindig más kifogással. Nehéz volt, de Tomért mindent. Minden tökéletes volt.. Billel is jól kijöttem, Simonenal is, Gordonnal is. Sőt, Gordon még gitározni is tanítgatott, csak nem volt türelmem hozzá. Már hét hónapja voltunk együtt, amikor apáék mindenre rájöttek. Persze volt egy egész napos kioktatás, hogy Tom mekkora hülye, és hogy az egész családjuk agybajos, de túlzottképpen nem érdekelt. Aztán Angela megfenyegetett, hogyha nem szakítok Tommal, akkor elküld Zürichbe, az egyik javítóintézetbe. Én ezt nem hittem el neki, de amikor kézzelfogható bizonyítékot mutatott, hogy tényleg meg tudja tenni, inkább döntöttem, és bár nagyon nehezen, de elhagytam Tomot.. de egyre megkértem apát...-Megteltek könnyel a szemei, és összeszorított szájjal próbálta visszafojtani a kitörni készülő sírást.
-Mire kérted meg, hugi? -Szorosabban öleltem, hogy kicsit megnyugodjon.
-Arra.. hogy még akkor utoljára nála tölthessem az éjszakát. Megengedte.. aznap éjjel úgy búcsúztam el Tomtól, hogy nekiadtam az ártatlanságomat.. bár Ő nem tudta, hogy ez a búcsúajándékom.. -Eddig bírta. Keservesen sírni kezdett, és szorosan magához ölelt.
-Nincs semmi baj, együtt visszaszerezzük Tomot.. és.. megpuhítjuk apát.. nincs baj, Lora..
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése