If We Ever Meet |8.|

Itt is van az új rész!:)
Az új sztoriból remélhetőleg már holnap hozok részt!:) Jó olvasást!:D
Ja, és tetszik az új dizi? Véleményeket szívesen fogadok, kritikákat, és nem kritikákat egyaránt!:)

Bele sem akartam gondolni, hogy mekkora botrány lesz ebből. Már megint engedély nélkül megyek el, s most még csak Liz sem jön velem. Izgatottan néztem a koszos ablakon keresztül a havas tájat. Nem is a látvány miatt voltam olyan izgatott, hanem amiatt, hogy végre újra láthatom Billt. Ez a hét egy örökkévalóságnak tűnt nekem. Csak egy dolog volt, ami aggasztott. Tom... akármennyire próbálkoztam, nem sikerült rájönnöm, hogy mi lehet a baja.. Talán azért utál, mert alacsony vagyok? Vagy mert aránytalanul nagy a fejem? Vagy egyszerűen csak nem vagyok neki szimpi? Liz nem értette miért zavar. Aztán felvilágosítottam, hogy azért, mert Tom Bill ikertestvére, és ha szeretem Billt, a bátyját is szeretnem kell. De őt nem úgy..
-Leszáll, kis hölgy? -Bökött oldalba a mellettem ülő. Egy pillanat alatt visszarázódtam a valóságba, körbenéztem, és láttam, hogy a Loitsche-i megállóban vagyok.
-Igen, köszönöm, hogy szólt.. -Felpattantam a helyemről, és villámgyorsan leugrottam a buszról. -Vajon honnan tudta, hogy leszállok? -Futott át csak egy pillanat erejéig az agyamon... utána elfelejtettem, mert fontosabb dolgaim is voltak. Az elmúlt hétben volt annyi időm - igaz nehezen szorítottam be a beosztásomba, de sikerült -, hogy vegyek pár göncöt. Nem szerettem vásárolni, de Liz elrángatott.

Egyre idegesebb lettem. Már csak pár perc választott el attól, hogy találkozzak Billel. Zsebre dugtam a kezem, és mereven néztem a földet. -Lehet, hogy már nem is szeret.. Lehet, hogy eddig sem szeretett, csak hazudott.. -Annyira féltékeny típus vagyok, hogy már akkor ilyen hülyeségek jutnak az eszembe, ha két perccel elmúlt a megbeszélt idő.
Hirtelen egy kéz takarta el a szememet, és valaki hátulról átölelt. Nagyon megijedtem..
-Na, ki vagyok? -Hallottam meg az ismerős hangot.
-Hmm.. Nem is tudom.. Egy cukros bácsi?-Megfordultam, és boldogan Billre mosolyogtam. -Azt hittem, már el sem jössz..
-Pedig csak három percet késtem.
-Nekem három órának tűnt! -Puszit adtam az arcára. Egyből a hatalma alá kerített az illata. Parfüm, és cigaretta keveréke..
-Csak puszit kapok?
-Egyenlőre..
-Egyenlőre?
-Igen. -Vigyorogtam. Megfogtam a kezét, és az utcák felé biccentettem. -Megyünk?
-Persze. -Még volt egy fellépésük, és csak utána mehettünk volna haza. Azért volna, mert Bill még valahová el akart vinni. De nem mondta meg hová.
Most egy másik helyen volt a koncert. Ahogy beléptünk a zsúfolt helyre, rögtön kiszúrtam Tomot, Ő is engem. Még mindig olyan lenéző tekintettel mért végig, aztán elfordult.
-Tom még mindig utál?
-Nem utál..  Majd megnyugszik.
-De mi a baja? Legalább azt tudnám..
-Őszintén? Szerinte egy elkényeztetett ribanc vagy. -Lesokkolt amit Bill mondott. Elkényeztetett ribanc? Milyen alapon? Bill finoman a kis társaság felé húzott.
-Itt van a zöldszemű szörny.. -Dünnyögte Tom.
-Hello Suzie! -Mosolygott rám, a szőke hajú, mit sem törődve Tom gonosz megjegyzésével.
-Hello.. Ööö..
-Gustav.
-Hello Gustav! -Tom mellett állt Georg is. Ő nem szólt hozzám, csak undorral az arcán beszélgetett Tommal. Egy darabig még beszélgettünk, aztán felhívták őket a színpadra. Nem hagyott nyugodni a Tomos dolog. Valamiért folyton csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan tudnék jó benyomást tenni, de semmi sem jutott az eszembe.
A koncert, mint a múltkor is, fantasztikus volt. Bill a fellépés után is teljes fordulaton pörgött, ugrált, és tapsolt egyszerre, amin kicsit meglepődtem, de nagyon aranyosnak találtam.
-Hallottad, mennyien tapsoltak?! -Ölelt magához csillogó szemekkel. Még maradtunk egy kicsit, aztán leléptünk.
Már messze jártunk a helytől, de még mindig nem árulta el, hogy hová megyünk.
-Kérlek, mondd el! -Gyorsan és nagyokat kellett lépnem, ahhoz, hogy mellette tudjak menni. Mivel magas volt, és hosszú a lába, ezért sokkal gyorsabban ment mint én. Komolyan, ha nem lenne benne a személyimbe, hogy német állampolgár vagyok, akkor nem hinném el magamnak. Körülöttem mindenki olyan magas..
-Majd meglátod! -Mosolygott.
-Sokáig kell még menni?
-Már nem annyira. Még pár lépés.. és itt vagyunk! -Állt meg egy gyorsétterem előtt. -Ez az egyik kedvenc helyem.
-Akkor.. menjünk be.. mert megfagyok. -Tettem hozzá magamban. Bementünk a helyre, ami tele volt emberekkel. Szorosan Bill mellé álltam, és megszorítottam a kezét. -Ezek itt engem el fognak taposni..
-Nem vagy olyan pici. Láttam már kisebbet is mint te. -Vonta meg a vállát, majd utat törve a sok ember között, elverekedtük magunkat a pultig.
-Te mit kérsz? -Kérdezte, és közben az étlapféle kiírást tanulmányozta.
-Őőő.. egy kólát. -Sosem szerettem a gyorséttermeket. Fene az egészséges életmódomba!
-Csak?
-Igen.. -Magának kért egy szelet pizzát, nekem a kólát, majd újra átverekedve magunkat a tömegen, kerestünk egy helyet. Az étterem sarkában volt egy két személyes üres asztal.
-Nem vagy éhes? -Harapott bele a pizzájába. Ki tudtam volna fejteni, hogy de nagyon, majd' éhen halok, csak az a baj, hogy vegetáriánus vagyok, és nem eszem gyorséttermi kajákat, de inkább csak nagy levegőt vettem, és kifejeztem magam ennyivel:
-Nem. Miért gondolja azt, hogy elkényeztetett ribanc vagyok? -Váltottam gyorsan témát.
-Ne beszéljünk már megint Tomról! Kérdezd meg tőle!
-Jó.. Majd.. És mi van azzal a... csajjal? -Olyan undorral mondtam ki a csaj szót, hogy még magam is meglepődtem rajta. 
-Milyen csajjal? -Vonta fel a szemöldökét.
-Hát azzal.. tudod, akinek az apja befolyásos.
-Ja, Nina. Tényleg, nem is mondtam hogy haladok! Szerdán náluk vacsorázom. Lesz lehetőségem beszélni az apjával, és ha minden jól megy, pénteken meghallgat minket.
-Komolyan?
-Mmhmm. -Közelebb hajolt, annyira, hogy újra megéreztem a bódító illatát. -Universal Music? Hogy tetszik?-Mosolygott.
-Hogy mi?! -Kiáltottam fel. Nem terveztem ennyire hangosra. Pár ember, akik a közelünkben ültek, felvont szemöldökkel ránk néztek.
-Csss! Igen, Universal Music. A pasas ott dolgozik. Fiatal tehetségeket keresnek, és lehet, hogy épp mi leszünk a befutók. Hidd el, a Devilishnek még nagy jövője van!
-Csak optimistán! -Szürcsöltem bele a kólámba.
-Hát igen. -Pusztította el végleg a pizzáját.
-És... az a csaj most végül is a barátnőd?
-Ne itt beszéljük meg.. -Nézett körbe, és ugyanazzal a mozdulattal felpattant a helyéről, és biccentett, hogy jöjjek én is. Felálltam, megfogtam a kezét, és kimentünk a helyről. Már nagyon sötét volt. Csak az a néhány utcai lámpa, és a csillagok világítottak.
-Az álbarátnőm. Nem a barátnőm. -Szólalt meg Bill. 
-Jó, mindegy, az álbarátnőd. Ugyanaz. -Forgattam a szemem.
-Nem ugyanaz. Ő nem érdekel, még csak nem is tetszik. Csak azért az álbarátnőm, hogy bejuttassam a Devilisht egy meghallgatásra. Meg különben is, te vagy a barátnőm. -Adott egy puszit az arcomra.
-És.. mit szoktatok csinálni? -Kérdeztem félve. Nem akartam azt hallani, hogy:
-Amit muszáj..
-Mit.. mit muszáj? -Nem válaszolt, csak csendben sétált tovább. -Csak annyit mondj, hogy van okom féltékenynek lenni? -Hirtelen megfogta a vállam, maga felé fordított és... 
-Nincs, mert nem szeretem. Nem vonzódom hozzá, nem tetszik és semmi egyéb. Csak érdekből úgy kell tennem. Téged szeretlek, hozzád vonzódom, te tetszel és minden egyéb! - ...és megcsókolt. Annyira féltem, rögtön arra gondoltam, hogy még életemben nem csókolóztam.
-Te úristen! A rohadt életbe!! Basszus.. -Gondoltam magamban, és közben fokozatosan olvadtam el. Azt hittem repülök, amikor a nyelvpiercingje végigsiklott az ajkamon. Remegett a térdem, iszonyatosan féltem, hogy valamit rosszul csinálok, de ugyanakkor extázisba ejtő élmény volt. Lassan a tarkójára csúsztattam az egyik kezemet, a másikkal pedig a derekánál ölelve húztam magamhoz közelebb. Nagy cuppanással szakadtak el egymástól az ajkaink. A fejemet a vállára hajtottam, és boldogan mosolyogtam. Mindenemet valami jóleső melegség járta be.
-Még mindig féltékeny akarsz lenni?
-Nem, dehogy. -Mosolyogtam rá.
-Szuper, nagyon romantikus! Szörny, elmehetnél színésznek! -Hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.