Sajnálom, hogy nem If We Ever Meet-et hoztam, de most ez valahogy ki akart jönni belőlem, és így papírra, pontosabban monitorra vetettem. Azért remélem nem haragszotok, és ezt is ugyanolyan lelkesedéssel fogjátok elolvasni.:)
Jó volt érezni, hogy a puha karja, a hátamhoz simul, a tökéletes, sminktelen arcát látni, és érezni az édeskés illatot, ami mindig magával ragadott.
Ő volt az, aki megmentett. Nélküle meghaltam volna... Mit ér egy jó állás, vagy egy jó egyetem, és csak utána jó állás, sok pénzel, ha nincs szeretet? Szerelem... Szükségem volt rá, egyszerűen egy senki voltam nélküle, és így, hogy mellettem volt, a legszerencsésebbnek éreztem magam. Nagyon sokat szenvedtem érte, hogy érezhessem ezt a szokatlan, de megnyugtató, boldogságot adó érzést.
Nagyon sok áldozatot hoztam, és nagyon sokat küzdöttem. Ez mind akkor kezdődött, amikor már kezdtem betegesen beleszeretni. Ártalmatlan gyerekszerelemmel kezdődött, és betegen, 1000 sebbel a szívemben, és a testemen ért véget, illetve nem ért véget, csak a szenvedős része. Eleinte azt hittem, hogyha meglát, utálni fog, mert valahogy utálatot sugároztam az emberek fele. Ha valaki megláttam, és Unszimpatikus volt, rögtön kifejeztem ezt a tekintetemmel, és persze rögtön meg is utált. Ez még csak az egyik része volt a félelmeimnek, a másik, és egyben a legnagyobb az volt, hogy majd elítél azért, amekkora vagyok. Hát igen, 13 évesen, 158cm-vel nem sokra vihettem volna, egy 193cm-s ember mellett... Ezért kezdtem betegesen gyógyszerfüggő lenni, olyan gyógyszerfüggő, amit csak receptre adtak ki, szó szerint, "Növesztő Gyógyszer". Sikerült szereznem receptet, mivel a szomszédunk, Hains is azt szedte, és mindig ellopkodtam a papírját. Ez a gyógyszerfüggőség oda vezetett, hogy 14 éves koromra még mindig ugyan annyi centi voltam, befehéredett a hajam, majd csomókban hullani kezdett, és akár hiszed akár nem, szürke csíkok, és ráncok jelentek meg az arcomon. Nem zavart, ha a dobozra rá volt írva, hogy garantált növés, akkor biztos igaz. 2007. január 20.-ra már 174 cm voltam. Az anorexia miatt csak 28 kg. Nem engedtem, hogy bevigyenek a kórházba, egy hónapig az egyik barátnőmhöz költöztem, és ott folytattam a gyógyszerszedést, és az egyéb elmebeteg szokásomat.
2009. augusztus 16.-ra már elértem a 184 cm-t, a kívánt magasságomat, ezért az összes gyógyszeremet ami volt, lehúztam a wc-n. Akkor még kórosan sovány voltam, 37 kg. Amikor megláttak az egyetemen a felvételiztető tanárok, majdnem szívrohamot kaptak, és azonnali infúzióra kötöttek. Ott lógtam december 21.-ig, aztán elengedtek, de felvettek. Ezután sikerült leállnom a gyógyszerekkel, és az anorexiából is kigyógyultam, bár az alkatom megmaradt. Volt amikor 39kg voltam, és volt amikor 45kg. Most épp 47kg. A hajam szerencsére visszanyerte az azelőtti épségét, és az arcomról is eltűntek azok a beteges jelek. És ezt mind érte csináltam... Billért, hogy elfogadjon olyannak amilyen vagyok. Ha nem találkoztunk volna, talán most nem én lennék a legboldogabb, hanem talán már a mennyországban tengetném napjaim.
-Kitaláltam neked egy becenevet.. -Szakította meg Bill a nosztalgiázásomat.
-Mi az, Billie? -Bújtam hozzá szorosabban.
-Kleiner meine leben. -Mosolygott.
-Nem hosszú ez egy kicsit? -Nem bírtam már közelebb bújni hozzá. Már egy atom-részecske sem fért el közöttünk.
-Nem. Pont jó. Olyan hosszú, amennyit jelentesz nekem. -Néha olyan édeset tudott mondani. Nem csak néha, mindig. Muszáj volt megcsókolnom, olyan volt a csókja nekem, mint a levegő, és épp fulladoztam. Egy pillanatra a sporttáskámból kilógó, fehér papírral beborított, kis könyvre pillantott. A fehér papíron megpillantotta: "I'm here with you, forever" Nem tudta mi az, csak azt, hogy az én írásom. Össze volt firkálva ♥Bill♥feliratokkal. Kapott a lehetőségen, kiugrott a fotelből, és kikapta a táskából a kis könyvet. Megpillantotta a másik felén: "My Diary! Don't touch!" Izgatott vigyorral az arcán, kinyitotta.
-Billie! Ne! Ne olvasd el! Nee! -Kapkodtam nevetve a régi, "tinédzserkori" naplóm után. Magasabb volt nálam 9 cm-vel, ezért simán csak felemelte a feje fölé, és kész, el sem tudtam már venni. -Schatz! Figyelmeztettelek! -Mutattam rá a mutatóujjammal szórakozottan.
-Khmm! -Megköszörülte a torkát. -Még mindig csak 158 cm vagyok! Dögölnél meg te szar! Utállak.. Köcsög.. Semmire nem vagy jó. Fúj, hányok tőled! -Kezdte olvasni az egyik bejegyzést. -Ezt most kire írtad? -Nézett fel a könyv mögül.
-Magamra Schätz, magamra.. -Húztam a szám.
-Te 158? Hány éves voltál, 7?
-Nem, 13.. Vagy 14?
-2006. Június 26.
-Akkor még 13.
-Nem is mondtad, hogy 158 voltál.. Hogy nőttél meg így?
-Olvasd el, és megtudod..
-De most mondtad, hogy ne olvassam el. -Kajánul mosolyogva, egyszerre ült le a fotelba, és vont az ölébe.
-Engedélyt adok rá.
-Reméltem. -Arcát a kezeim közé fogtam, és hosszan megcsókoltam. Letette a naplómat az asztalra, és átkarolta a hátam.
-Szeretlek, mein Scähtz! -Néztem mélyen a szemébe.
-Szeretlek, meine Leben! -Válaszolta komolyan. Ezt egy hosszú, édes csókkal pecsételtük meg.
-Emlékszel még, amikor annyira szerettük egymást? Mikor minden rendben volt, és nem voltak ilyen... dolgok...? Gyönyörű volt minden egyes perc. És most.. most próbálod rendbe hozni a kapcsolatunkat, amikor kint kéne lenned az újdonsült feleségeddel, és a gazdag családjával.. De.. miért, Bill? Miért? -Törölgettem a könnyeimet. Immár 3 hónapja, hogy szakítottunk. Pontosabban otthagytam. Aljas módon, mivel Ő éppen turnén volt, én pedig csak úgy leléptem a közös házunkból, és meg sem álltam Párizsig. Éppen az esküvőjén voltunk, a női wcben. Hogy hogy kerültünk oda? Nos.. Így:
A könnyeimmel küzdve figyeltem, ahogy a középkorú, magas nő, egy méregdrága Vera Wang esküvői ruhában, lassan, és elegánsan besétál a helységbe. Mosolygott... Bill nem. Faarccal állt az oltár előtt, és bámult a végtelenségbe. Az arca fáradtságot, és boldogtalanságot tükrözött. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben.. talán ugyanolyan volt a lelkiállapotunk? A nő megállt Bill előtt, és a tökéletesre fehérített fogaival rávigyorgott. Bill megeresztett egy halvány mosolyt, ami nem volt igazi. A pap belekezdett a hosszú mondókájába, amire nem is figyeltem, csak annál a résznél, amikor Billhez fordult.
-És te, Bill Kaulitz, fogadod-e az itt megjelent Jette Joop-ot hites feleségedül, kitartasz mellette jóban és rosszban, betegségben, egészségben, míg a halál el nem választ? -Az utolsó szónál Bill egy picit megremegett. Szaporán kapkodta a levegőt, és kétségbeesetten vitte körbe a tekintetét a vendégeken. Tudtam, hogy észre fog venni. Észre is vett. Megakadt rajtam a tekintete. Szinte leesett az álla. Halvány mosolyra húztam a szám, és bólintottam. Nagyon fájt, de el kellett engednem. A szemeibe könnyek szöktek, majd visszafordult a menyasszonya felé, és kimondta azt a szót, ami végleg összetörte a szívemet.
-Igen... -Hallottam a fájdalmat, és a meggyötörtséget a hangjában, de az időt már nem tudtuk visszaforgatni. Én is eddig bírtam. Hirtelen eleredtek a könnyeim, a szívem darabjai pedig a földre hullottak, és onnan végleg a mélybe ásták magukat. Kétségbeesetten kirohantam a helységből, mert nem akartam elrontani az esküvőt.
Amikor már abbahagytam a sírást, és az esküvőnek is vége lett, bementem a vacsorára. Egy csomó gazdag és befolyásos ember, méregdrága pezsgővel a kezében, egymást untatták nagyon béna poénokkal, és eszmecserékkel, a tőzsdéről, és az egyéb számomra értelmetlen dolgokról. Rögtön Billt kezdtem keresni, és gyorsan meg is találtam. A terem közepén állt, mellette Wolfgang Joop, az újdonsült apósa, és Simone állt. Önfeledten nevetgélt, és kortyolgatta a pezsgőjét. Ismertem a zakóját. A fekete, szürke hajszálcsíkos zakó, amit együtt vettünk, amikor japánban voltunk. Simone.. Simone-nal mindig is jóban voltunk. Én imádtam őt, Ő imádott engem. Mindig mondta, hogy nem is tudna mást elképzelni Bill mellé, csak engem. És most mégis.. ilyen jól érzi magát úgy, hogy Bill egy idegen nőt vett el, akit csak 2 hete ismert meg.. Ilyen gyorsan túllépett volna rajtam? Öt évet voltunk együtt, és még csak 3 hónapja vagyunk külön.. Nem tudom milyenfajta bátorság fogott el, de közelebb merészkedtem hozzájuk, és Simone mellé álltam. Majd' megállt a szívem, amikor Bill arcát megláttam. Nem festett valami jól.. inkább olyan.. fáradt volt, és nyúzott.
-Simone! Annyira örülök, hogy látlak! Milyen szép ez az esküvő, nem? -Néztem Billre szikrákat szóró szemekkel.
-Sa.. Sa... Sachie? -Kerekedett el Sim szeme.
-Ooh, elnézést, milyen udvariatlan vagyok! dr.Sachie W. Miyu vagyok! -Nyújtottam a kezem Bill apósának. Ha már gazdagéknak mutatkozok be, akkor hadd menőzzek a Dr. jelzéssel is..
-Wolfgang Joop, de bizonyára már ismer.
-Persze, hogyne. Üdvözlöm.. magát nem ismerem. -Nyújtottam Billnek is a kezem. Amint megérintette a kézfejemet, hogy kezet fogjon velem, megremegett a térdem, és át kellett karolnom Simone-t, hogy össze ne essek.
-Kellemes ez az este.. Elnézést, de mennem kell.. Fontos...fontos ügyem akadt! További jó szórakozást! -Mosolyogtam, és kikerülve a kis társaságot, siettem a női wcbe, hogy nyugodtan kisírhassam magam. Hallottam magam mögött a lépteket, és amikor beértem a mellék helységbe, egy kar fonódott a derekam köré.
Hát így kerültünk ide..
Fájt minden egyes tette, mondata. Még az is, hogy láttam. Pedig.. én jöttem el az esküvőjére, önszántamból. Nem akarta senki.. csak szenvedni akartam.
-Mi lett velünk, kicsim? Hová jutottunk? Hogy kezdődött ez? -Az orra hegyével cirógatta a nyakamat.
-Nem tudod? Az egész azzal kezdődött, hogy lefeküdtél azzal a ribanccal!
-Már bocsánatot kértem! Mindent megtettem, hogy megbocsáss.. de te túl büszke voltál.
-Mit vársz, Bill? Azt, hogy ugorjak a nyakadba, és felejtsem el, hogy megcsaltál?! -Csuklott el a hangom.
-Nem.. nem ezt várom. Csak valami megértést. Aznap este veszekedtünk. És turnén voltam.. teljesen ki voltam szolgáltatva.. az a lány meg.. élt a lehetőséggel, mit mondjak?! Nem voltam teljesen józan.
-És min vesztünk össze? Na, min? A házasságtémán! Velem meg se próbáltad volna, viszont ezt a lányt rögtön elvetted! Két hete ismertétek egymást! Két hete! Fogadok, azt sem tudod, hogy hívják! -Keltem ki magamból.
-De.. tudom.. Jette. Azt hiszem.. Azért elleneztem a házasságot, mert még csak 5 éve voltunk együtt.
-És korai lett volna? Szerinted korai lett volna?
-Nem.. csak.. épp egy turné közepén voltam, mit mondhattam volna? Máshogy terveztem, hogy megkérem a kezed.
-Ez igaz.. de.. miért nem tudtad akkor mondani? Akkor most nem tartanánk itt.. én.. szeretlek.. a szívem összes szeretetével.. nem is tudnék mást elképzelni magam mellé.. de.. egyszerűen.. a kapcsolatunknak vége. Ezt már nem lehetne jóvátenni. Itt már nincs olyan, hogy mi, csak olyan van, hogy te.. és én. -Az maradék erőmmel eltoltam magamtól, és pár lépést hátráltam. -Soha ne felejts el... Schätzi.. Minden jót! -Arra gondoltam, hogy ez lesz az utolsó szavam hozzá. De egy dolog mindent megváltoztatott.
-Maybe I know somewhere deep in my soul that love never lasts... -Kezdte szinte suttogva énekelni. Megfordultam, és könnyes szemekkel néztem a nyúzott arcát. -And we've got to find other ways to make it alone or keep a straight face... And I've always lived like this keeping a comfortable, distance. And up until now I swore to myself that I'm content with loneliness, 'cause none of it was ever worth the risk. -A mi dalunk.. a közös számunk... mire először táncoltunk. Az első csókunknál is ez a szám ment. Ez a szám, ami mindent elmondott. - But you are the only exception.. But you are the only exception.. -Ennél a pontnál nem bírtam tovább. Előtört minden érzelmem, amit az elmúlt 3 hónapban próbáltam elfelejteni. Mindenről megfeledkezve borultam a karjaiba, és szorítottam magamhoz.
-Szeretlek, Schätzii! Szeretlek! -Szipogtam kétségbeesetten.
-Én is szeretlek, kicsim..
-Soha ne engedj el! Maradj velem, örökké!
Vége volt az örökkévalóságnak tűnő szenvedésnek. Végre minden ugyanaz volt, mint a rossz dolgok kezdete előtt. Újra együtt laktunk, ugyanabban a házban, mint eddig. Bill még aznap érvénytelenítette a házasságot, és elmondta miért is vette el a nőt. Kiderült, hogy Wolfgang megfenyegette őt, hogyha nem veszi el a lányát, búcsút mondhat a karrierjének. De az a lényeg, hogy végül minden rendbe jött. A karrierjének sem lett vége. A rajongók kitartottak a banda mellett, és nem hagyták őket eltűnni a süllyesztőben. Minden a helyére került, és bár a megcsalás nyoma még mindig benne volt a szívemben, de az idő gyógyítja a fájdalmat...
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése