Búcsúzóul

Igen, a cím elmond mindent...
Búcsúzom.
Hogy miért?
Miért? Ez egy gyakori szó. sokszor kérdezzük, amikor valami nem úgy sült el, ahogyan azt terveztük.
Miért? Amikor valami fáj, és nem tudjuk, miért pont velünk történik mindez.
Miért? Ez esetben azért, mert semmi sem az már, mint régen. Semmi sem alakul úgy, mint ahogy azt gondoltam. Az emberek változnak, s ezzel változom én is.
Változom, majd búcsúzom.
Megszületünk, majd meghalunk.
Ez az élet rendje.
Miért?
Miért hagyom abba az írást személyes ügyek miatt? Tudom, nem rátok tartozik, ezért nem rajtok kellene, hogy csattanjon az ostor, de sajnálom, ez így jött ki.
Miért? 
Miért változnak az emberek? Ezt sajnos nem tudom. Talán felnövünk. Talán mind felnövünk. Komolyodunk. Erősödünk, esetleg gyengülünk. Rajtunk áll, hogy mosolyogva tűrjük, és akár hányszor elesünk, mindig felállunk vagy a mosoly lassan legörbül, és a földön találjuk magunkat, széttaposva.
Miért?
Miért nem teszek ellene? Azért, mert félek. Félek, hogy nem azt kapom válaszul, amit szeretnék. Félek, hogy megbánt a válasz. Félek, egyszerűen csak félek.
Miért?
Miért nem szüneteltetem csak a blogot? Mert ez a fájdalom, amit érzek, ez az üresség nem átmeneti. Most így érzem. Mindenki elpártolt tőlem, illetve én voltam a hülye. Mindenkit eltaszítottam magamtól, pedig szeretem őket. Azért nem csak szüneteltetem az írást, mert nem gondolom, hogy valaha is tudnék újra lelkesen írni. De ki tudja... lehet hogy még visszatérek... valamikor... egyszer. Az idő egy tág fogalom. Benne rejlik, az egy hét, az egy hónap, és így tovább a végtelenségig. Még nem tudom mi lesz. Még nem tudok semmit.
Miért?Miért hagylak titeket így itt, befejezés nélkül? Eddig azzal az elvvel működtem, hogy "Kapcsolj ki mindent, fogjál egy papírt, írd le mit érzel, csak ne használj radírt!" Sajnos ez már nem működik. Azért nem fejezem be most a történeteket, mert erőltetett és vontatott lenne. Ha valamit kiadok a kezemből, akkor az ne legyen átgondolatlan, és gagyi.

Végül köszönöm a kommenteket. Köszönöm, hogy itt voltatok, és követtétek az írásaimat. Köszönöm, hogy ennyien feliratkoztatok, és mindent. Egyszerűen, hogy itt voltatok. Sokat jelent. Amikor kezdtem a blogot, nem gondoltam volna, hogy 13 rendszeres olvasóm, és 3900 látogatóm lesz, és megannyi kommentem! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Mindenkinek ilyen olvasókat kívánok!





"Semmit sem láttam az egészből még, a tűz ami perzselt már régen nem ég..."

Nehezen, de búcsúzom: Sachie
És.. talán még visszatérek. Nem hagyom befejezetlenül a történeteimet!