If We Ever Meet |15.|

Már vissza is tértem! :D Ez gyors volt! :D
Azért jöttem vissza ilyen gyorsan, mert megoldottam a problémámat, és minden helyre állt! :) Ennek most örülök! Szóval köszönöm, hogy megértettetek, és vártatok rám, és most újra itt vagyok! :)
Itt is van az új rész, azaz a "visszatérő" rész. Rövid, de jobb, mint a semmi, nem?;)

Miután elmondtam Billnek, hogy szeretem betessékelt, és egy forrócsoki mellett, a szobájában elkezdett kérdezősködni, hogy mi van velem, mert látta, hogy teljesen sápadt, és ijedt vagyok.
-Látom, hogy van valami.. ne mondd, hogy minden rendben, mert nincs.. na, kivele! Mi a baj? -Megértő volt, szerettem, és megérdemelte volna az igazságot, de egyszerűen nem mondhattam el.
-Csak annyi, hogy elmentem anyához, de ő.. nem volt otthon.. és ezért döntöttem úgy, hogy idejövök.. de remélem nem zavarok. -Gyorsan rögtönöztem egy hazugságot.
-Nem, persze, hogy nem zavarsz. Biztos, hogy csak ennyi?-Úgy éreztem itt az idő, hogy én legyek a kérdező.
-Nem. Nem csak ennyi. Tudni szeretném, mi történt a múlthéten.
-Semmi, nem történt semmi lényeges. Csak sokat ittál, de ennyi.
-Bill.. beszélnem kell Tommal. Most! -Leraktam a forrócsokit az asztalra, és gyorsan átmentem Tom szobájába, aki éppen a gitárját nyúzta.
-Hát te? -Tette le a gitárját.
-Beszéltem Lorával!
-Mit?! Mit csináltál?
-Beszéltem Lorával! Tudom miért hagyott el.. Most már mindent értek.. és.. van még valami..
-Miért? Mit mondott? Miért hagyott el?
-Azt mondta, hogy még mindig nagyon szeret, de az apja és a nevelőanyja nem engedték, hogy veled legyen. Először tiltakozott, de aztán beadta a derekát, mert megfenyegették. És.. Tom.. Lora az ikertestvérem. -Kínos csend honolt a szobában. Tom tátott szájjal bámult rám, én pedig idegesen tördeltem a kezem. Gondoltam, hogy valami ilyesmi reakció lesz, ha elmondom, hogy Lora az ikertestvérem.
-Hogy mi?!
-Igen.. Az apámmal lakik.
-Az apád?! Az a sznob, beképzelt, lelketlen senkiházi?!
-Na! Ne nevezd senkiházinak! Mégiscsak az apám..
-Ezt nem hiszem el! -Idegesen felpattant, és a fejét fogva járkált körbe-körbe a szobában.
-Szerinted nekem milyen érzés 15 év után megtudni, hogy van egy ikertestvérem?
-Ezt nem hiszem el! -Ismételte meg magát.
-Suzie? -Hallottam meg Bill hangját a hátam mögül. Gyorsan megfordultam, és magamra erőltettem egy mosolyt.
-Tudtad, hogy Suzie Lora ikertestvére?!
-Sejtettem.. De.. Honnan tudjátok?! -Nagy levegőt vettem, hoztam a konyhából még két bögre forrócsokit, a kezükbe nyomtam, és Bill szobájában a földön ülve elmeséltem az egész életemet, ami nem volt rövid.
Már késő volt, amikor a történetem végére értem. A forrócsoki kihűlt - és elfogyott -, de Billék még mindig érdeklődéssel figyeltek.
-Én azt hittem unalmas az életed.. Azt hittem, hogy az ilyen éltanulóknak unalmas az életük. -Hozzáteszem, kihagytam a Jefferson-os részt.
-Bevallom, én is azt hittem. -Bólogatott Bill is.
-Ne ítélj látásról! Ezt sikerült megtanulnom.. de nem mindig alkalmazom.
-Szóval ha jól értelmezem, Berry az apád?! És ez biztos? És Lora szeret? Tényleg találkozni akar velem? -Hadart Tom.
-Igen, igen, igen és igen. Ha akarsz, már holnap találkozhatsz vele!
-Komolyan?
-Igen.. csak szólnom kell neki.
-Akkor megyek aludni! Holnap kipihentnek kell lennem! Sziasztok! -Felpattant, és átrohant a szobájába. Jó volt látni, hogy ilyen izgatott, és vidám.
-Boldog Karácsonyt, Tom! -Kiabáltam utána. -Nekünk is aludnunk kéne.. -Bújtam Billhez.

***

Reggel korán keltem, és átrohantam Loráékhoz, hogy megbeszéljem vele a találkát. Apának azt mondtuk, hogy együtt megyünk kávézni a városba. Szerencsére elhitte. Minden rendben volt, már csak feltűnés nélkül vissza kellett menni a Kaulitz házba, ami sikerült is. Simone annyira meglepődött amikor meglátta Lorát, hogy eldobta a kezében lévő tányért. Ameddig én összeszedtem, Sim felkapta Lorát, és addig ölelte, ameddig Bill be nem jött a konyhába. Meglepődések sorozatát éltem át, úgy éreztem magam, mint egy Stand Up comedy-s, aki éppen visszaemlékezik egy kitalált történetre.
-Bill! Majd szólj ha itt van Lora! Jó leszek így?! -Kiabált Tom az emeletről. Felmentem hozzá, hogy mellékesen megemlítsem, hogy Lora már itt van.
-Tom.. Lora lent van a konyhában..
-Komolyan?! Jó ez a póló, vagy vegyek fel egy másikat?
-Jó, csak menj már le!
-Rendben.. -Nagy levegőt vett, majd rám mosolygott. -Köszönöm!
-Nincs mit. -Épp hogy megfordultam, már el is tűnt a lépcsőn.
Látszólag minden jól alakult. Tom boldog volt, Lora szintén, Bill is.. Csak engem gyötört a bűntudat, és a félelem. Bűntudatom volt, mert nem mondtam el Billnek, hogy februárban elmegyek, és féltem, mert nem tudtam magam elképzelni nélküle. Olyan érzésem volt, mintha minden ellenem játszott volna. Erre a maradék egy hónapra mottót cseréltem: "Hamisíts egy mosolyt, és rejtsd el az igazságot!"