A blog történetében a második +18-as rész!:D
*"I won't ever be too far away to feel you.." Sosem leszek olyan messze, hogy ne érezzelek…
Lorát estefelé hazakísértem, és visszamentem volna a Kaulitz-házba, de nem tudtam, mert apa nem engedett el. Valamennyire igaza volt, mert velük is kéne karácsonyoznom.
Szóval átéltem még egy karácsonyt. Ebben az évben, ez a harmadik. Halál unalmas volt, mint az általában összes karácsony. Lora szikrázott a boldogságtól, de az ok, hogy miért, az hét pecsétes titok volt. Még csak az kell, hogy apa megint beleavatkozzon.
A mostohaanyám undorító volt.. Látszott az arcán, hogy apát csak a pénzéért szereti. Utálja Lorát, ahogy engem is. Kiráz a hideg az ilyenektől. Nem tudom, hogy lehet valakivel úgy kapcsolatban élni, hogy igazából nem is szereted. Borzalmas.
-Suzie? -Nézett rám komolyan Lora, amikor már a szobájában ültünk.
-Hm?
-Köszönöm.
-Ugyan, nincs mit.
-Dehogy nincs! Visszalehelted belém az életet, azzal, hogy újra összehoztál minket.
-Ez csak természetes. Az ikertestvérem vagy.
-Nem, Suzie, ez nem ilyen egyszerű. Még csak pár hete ismertük egymást, és te mégis megmentetted a reménytelen életem! Azt is tehetted volna, hogy megutálsz, és meg sem látod, hogy hiányzik Tom.
-Lora. Az ikertestvérem vagy. És de, ez ilyen egyszerű. Mégiscsak te vagy a másik felem, és ilyenkor természetes, hogy megpróbálok segíteni. Tudom, hogy vannak olyan testvérek, akik nincsenek jóban, de én meg akarok osztani veled mindent! A legjobb testvér akarok lenni a világon, és be akarom pótolni a kimaradt éveket! És... kezdeném azzal.. hogy elmondok valamit, amit megpróbáltam eddig titkolni. -Lesütöttem a szemem. Nem tudtam mit fog erre reagálni Lora, de reméltem megért.
-Mit?
-Tudod hol van a Thomas Jefferson gimi?
-Az az a nagyon okosak gimije?
-Igen.
-Amerikában valahol. Miért?
-Felvettek oda.. Februárban elutazom, és nem hinném, hogy valaha is hazajövök onnan. Mire befejezném a gimit, már 18 lennék, és mivel német állampolgár vagyok, vehetnék egy kis házat, és örökre ottmaradhatnék.
-Hogy mi?! -Pattant fel ijedten a földről.
-Én azt hiszem.. cserbenhagytam mindenkit. Egy jelentéktelen árucikk vagyok, ami elvesztette az értékét. Piszkos módon átvertem mindenkit, és most itt hagyom őket, ahogy téged is. És Bill.. Gondolkodtam már távkapcsolaton, de az nem működne. Az ilyenek nem szoktak működni.
-De most is távkapcsolatban vagytok!
-De nem akkora a távolság.. Az Amerika és Németország.
-Értem.. De.. Muszáj elmenned? Nem lehetne valahogy megoldani?
-Nem. Muszáj mennem, ki akarom taposni az életemhez az utat. Bár most egy hatalmas, érintetlen őserdőben vagyok, ki fogok innen jutni, egy szépen megalkotott ösvényre.
-Suzie, ne csináld ezt! Nem teheted meg velünk!
-Tudom.. Nagyon fogsz hiányozni! -Öleltem át a testvéremet.
Pár órával később, már mindenki aludt, csak én nem. Folyton a Jeffersonon és a távkapcsolaton járt az eszem, de tudtam, hogy lehetetlen. Nem is akartam most erre gondolni, ezért a fürdőszobában kerestem egy altatót, és úgy próbáltam elaludni.
Korán reggel elbúcsúztam apától, és visszamentem Billékhez, persze titokban.
-Na, milyen volt az estéd? -Karolta át a derekamat Bill, és gyengéd puszit nyomott a homlokomra.
-Ne is kérdezd! Unalmas volt, és hiányoztál.
-Igen, gondoltam.
A nap folyamán, ameddig Billéknél voltam, kaptam egy hívást az igazgatótól. A hír lesokkolt, és teljesen a padlóra küldött. Azt mondta, hogy változott az időpont. Nem Februárban utazunk, hanem Január 1.-jén, azaz az év első napján, két nappal az első tanítási nap előtt, azért, hogy be tudjunk rendezkedni. Először elnézte a dátumot, és azért mondott Február 1.-jét. A szünet Január 3.-áig tart, de nekem már 1.-jén reggel ott kell lennem a kollégiumban. Még négy napom van búcsúzkodni. Négy napig élvezhetem még Bill társaságát. Négy napom van még arra, hogy a legjobb testvér legyek a világon. Négy nap, csak négy nap.
Abból a négy napból, három el is telt. Végig Billel voltam, minden mozdulatára figyeltem, és egy pillanatra sem hagytam magára. Minden percet ki akartam használni, amennyit csak lehetett. Még mindig nem mondtam el neki, hogy 1.-jén már úgy fog felébredni, hogy nem leszek ott, és soha nem is lát újra.
-Ez így elég erőltetett lesz, de el kell mondanom.. -Küszködtem a szavaimmal, és a szememet mardosó könnyeimmel. Nem volt egyszerű úgymond búcsút venni tőle. Vagy megfogalmazni ezt úgy, hogy ne derüljön ki semmi abból, ami holnap reggel a párnáján fogja várni. Ezek az utolsó szavaim hozzá. Csak a szívemből beszélhetek, de mégis figyelnem kell a titoktartásra is. -Nagyon szeretlek, Bill. Ez az elmúlt három hónap ráébresztett valamire. Arra, hogy... Te mindennél fontosabb vagy nekem. Odaadnám érted az életemet, mindenemet amim van. -A karomat a nyaka köré kulcsoltam, és csupán pár centiméterre az arcától folytattam a búcsúzkodást. -Boldog vagyok, ha boldog vagy, és levert ha te is. Rám örökkön örökké számíthatsz. Bármit is hozzon a jövő, én itt leszek melletted. Mindent szeretek benned. A mosolyodat, a szemeidet, az anyajegyeidet, azt amikor tapsolsz örömödben, amikor reggel bágyadtan mosolyogsz és amikor esténként érzelmileg labilis vagy, és olyan édesen elmondod, mennyire szeretsz. Csodállak. Akkora odaadással énekelsz, mint senki más. Olyan más vagy, mint az átlag. Kiemelkedő.. Tökéletes. -Lassan megcsókoltam, de olyan nagy szerelemmel, mint talán még soha. Összegyűjtöttem minden szeretetemet, és hozzábújtam. -Azt akarom, hogy te legyél az első. Most... -Suttogtam alig hallhatóan. Nem mertem a szemébe nézni. Gyötört a bűntudat ha csak arra gondoltam, hogy reggelre már hűlt helyem lesz. Ki akartam élvezni az utolsó csókokat, érintéseket és a mosolyát. Még utoljára hallani akartam, hogy azt mondja szeret. Még utoljára kétségbeesetten ölelni akartam. Még utoljára tudatni akartam vele, hogy szeretem. És erre nincs is jobb megoldás. Talán ezzel mindent elmondhatok neki szavak nélkül, és talán megérti majd a holnap reggelt.
-Mi? Hogy most? -Jött a késett válasz. -De itthon vannak anyáék. Tom is akármelyik pillanatban bejöhet...
-Hidd el, én sem azt terveztem, hogy 15 évesen fogom elveszíteni. De felkészültem. Érzem, hogy kellesz... -Ebbe volt némi szépítés. Nem, nem készültem fel. Akartam őt, de meg nem voltam felkészülve, hogy belevágjak valami nagyon újba.
-Biztos vagy benne? -A szemei ijedtséget tükröztek, az arca elsápadt, és nagyot nyelt. Bizonytalanul bólintottam. Azt hittem erőltetett lesz az egész, és nehezen fog elkezdődni a dolog, de abban a pillanatban, ahogy bólintottam, mind a kettőnkben fellángolt valami vágy, ami egymásnak repített minket. Ügy csókoltuk egymást, mintha már több ezer éve nem találkoztunk volna. Ledöntöttem Billt az ágyra, és a csípőjére ültem. Lassan kezdtem felhúzni a pólóját. Észrevettem, hogy próbál a szemembe nézni, de én csak a hasára koncentráltam. A mellkasáig húztam a pólóját, majd fölé hajoltam, és egy hosszúnak ígérkező csókcsatába kezdtem vele. Először még csak gyengéd puszikat adtam a szájára, majd egyre hevesebben csókoltam, végül már nem csak csókolóztunk, hanem össze is simultunk. Teljesen magához ölelt, alig kaptam levegőt. Megsimogattam a hibátlan arcát, majd rámosolyogtam. Az a mosoly mindent elárult, mindent amit nem lehet szavakkal leírni. Valami igazi, földöntúli, makulátlan és stabil érzést. Ez több volt a szerelemnél... A szerelemnek egyszer vége van, de ennek soha nincs. Ez egy életre szól, örökké, és talán még a síron túl is. Hogy vagyok képes ennek a gyönyörű valaminek véget vetni?!
-Szeretlek! -Lehelte két csók között azzal a hanggal, ami a szívem legmélyére hatol, és lágyan elringat. Az a szó... Amikor ezt mondja, teljesen megőrjít, annyira, hogy az egész testemben beleremegek. Lassan vettem le róla végleg a pólóját, és az ágy mellé dobtam. Először még csak messziről gyönyörködtem a gyönyörű felsőtestében, majd egyre közelebb és közelebb hajoltam hozzá, a kulcscsontjánál kezdve a felfedezőutat. Szinte Colombus-nak éreztem magam... Míg a mellkasát leptem el forró csókokkal, az egyik kezemmel az oldalát simogattam. Lejjebb haladtam. A hasa környékénél már éreztem, hogy minden egyes érintésre megfeszülnek az izmai. Az alhasa annyira kemény volt, hogy szerintem fájt is neki. Amikor az alhasát kezdtem puszilgatni, már nem bírt magával, vadul magára húzott és hevesen megcsókolt, majd maga alá fordított, és befészkelte a fejét a nyakamhoz. Szaporán vette a levegőt. Még mélyebb extázisba ejtő élmény volt érezni a forró leheletét a nyakamon.
-Olyan rossz, hogy te csak adsz, adsz és adsz, de cserébe nem kapsz semmit.. -Lihegte a fülembe.
-Nekem az is elég ha szeretsz.. -Erősen kapaszkodtam a hátába, a számmal a nyakát simogattam. Végigfuttattam a kezem a gerince vonalán, majd megállapodtam a csípőjénél. Kissé felbátorodva tűrte fel a pólómat, és apró csókokkal hintette be a hasamat. Csak pár kis puszi volt, nekem mégis oly sok mindent jelentett.
-Vigyázat, alacsonyan szállnak a pólók! -Nézett fel egy pillanatra mosolyogva. Elnevettem magam, amikor eldobta a pólómat valahová. -Nem értem.. A nők minek hordanak melltartót? -Motyogta mikor a melltartómmal szerencsétlenkedett.
-Ez csak sportmelltartó. -Mosolyogtam ártatlanul.
-Nekem ugyanaz. -Végül békén hagyta a felülírott ruhadarabot, és fölém hajolt egy csókért. Az egyik kezével a tarkómat simogatta, míg a másikat lassan végigvezette a dekoltázsom közötti részen.
Egy pillanat alatt az alhasamnál termett, és az őrjítette tovább mámoros, nedves puszikkal.
Csak a fehérneműink választottak el minket a teljes tökéletességtől.
-Nem is volt ez olyan rossz ötlet. -Húzta végig az ujját a tetoválásomon. Ja, nem is említettem. Azalatt a pár nap alatt csináltattam egy tetoválást az alhasamra. "I won't ever be too far away to feel you.." Találó mondat...
Meg akartam fordítani a formációt, magam alá akartam gyűrni, de nem hagyta magát, egy hirtelen mozdulattal megragadta mind a két csuklómat, és lefogott.
Már azt hittem nem tud jobban kínozni, amikor apró, érzéki puszikkal végighaladt a bugyim felső szegélyénél.
-Schätzii.. -Sóhajtoztam magamon kívül. Mondott valamit, de a fülem zúgása elnyomta a gyönyörű hangját. A szabad kezével úgy belemart a fenekembe, hogy a csípőm akaratlanul is felemelkedett az ágyról, egy hangos nyögés kíséretében. Ennek szerencsére az volt a következménye, hogy nem kínzott tovább, hagyta magát így végre magam alá fordíthattam. Nem törődve semmivel, rögtön a boxerére koncentráltam. Lassan lehúztam, végig a lábán, az ágy végén pedig lesöpörtem a földre. Felnéztem az arcára. A szeme csukva volt, a szája résnyire nyitva. Teljesen az uralma alá vette a kéj mind a belsőjét, mind a külsőjét. Először még csak óvatosan vettem kezelésbe a férfiasságát, amit egy hangos nyögéssel és egy mosollyal díjazott, majd egyre vadabbul, és gyorsabban, amire már nem csak ennyi volt a válasz. A fejét a párnába mélyesztette, a csípője szinte saját életet élve ringatózott ide-oda, a kezével pedig erősen markolta a takarót. Eszméletlenül extázisba kergető látvány volt. Amikor már egyre hangosabbakat nyögött, a teste izzadt, és úgy kapkodta a levegőt, mint aki nemsokára megfullad, elkapott, lerántotta rólam a bugyit, és maga alá húzott. Hosszan megcsókolt, közben a hatalmába kerített egy kellemesen furcsa és fájdalmas érzés.
Innentől minden ment a maga útján. Testünk egy testként forrt össze, kéjesen karmolásztuk egymás hátát, a vágytól égve simult össze a bőrünk, érzéki csókokban találkozott a nyelvünk, egyszerre nyögtünk, és kiáltoztunk kéjesen, mind a ketten ugyanúgy remegtünk az érzéseinktől, és természetesen ugyanazt is éreztük. Úgy fonódtunk össze, mint még talán soha. Olyan kétségbeesetten kapaszkodtunk egymásba, mintha ez lenne az utolsó pillanat. Mert ez is volt.. A csókjaink olyan lángon égtek, hogy szinte felperzselte mindenemet ez a tűz. Utánozhatatlan érzés volt hallani, amikor a hőn szeretett srác a nevemet sóhajtozza kéjesen. Büszke voltam magamra, és rá, hogy anno. összetalálkoztunk, annyi nehézség ellenére most is együtt vagyunk, mivel egy tökéletes párost alkotunk mi ketten.
-Ez hihetetlen.. -Zihálta és erősen szorított magához. Éreztem, hogy itt a vég... Beteljesültség formájában. A csípője úgy ringatózott, mint egy viharba került hajó. Hurrikánként söpört végig rajtunk a kielégültség. Mindkettőnk teste megfeszült, az enyém valami furcsa alakzatot vett fel az övé alatt, majd teljesen tehetetlenül az ágyra hullott. Pár pillanat múlva teljes súlyával nehezedett rám. A fejét szorosan a nyakamhoz nyomta, és fáradtan lihegett. Éreztem minden egyes szívdobbanását. Iszonyat gyorsan kalapált a szíve, ahogy az enyém is.
-Tudtad, hogy édes vagy, amikor be vagy indulva? -Súgtam neki, büszke mosollyal az arcomon, hogy milyen jó, én már ezt tapasztalhattam. Egy puszival a homlokomon nyugtázta az érdekes tényt, amit megosztottam vele. Szorosan átölelt, és lehunyta a szemeit.
-Ez a takaró, mostantól örök emlék lesz. -Tudtam, hogy egy pillanatra sem hunyhatom le a szemem, mert amint Bill elalszik, meglépek...
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése